Bodza napló - 4. fejezet

Kedves olvasóink, tartozunk Nektek néhány Bodza beszámolóval, igen sok teendőnk volt mostanság, de igyekszünk bepótolni a lemaradást!

Úgy tűnik nehéz természete ellenére, Bodza meghódította ideiglenes családját!

"Bodza marad, nem szeretnénk másnak adni, de gondolom Ti ezt tudtátok.

Bodza sokban olyan, mint Döme, és mégis teljesen más.

Féltünk Döme után egy másik kutyustól, de érdekes módon Bodza sokat segít abban, hogy feldolgozzuk, hogy Döme elment.

Tovább olvasom

Bodza napló - 3. fejezet

Bodza és az ünnepek

Reméljük, hogy a már gazdis mentvényeink kellemesen töltötték az ünnepeket új családjaikkal. 

Bodza az ideiglenes gazdikkal ünnepelte a karácsonyt és a szilvesztert. A beszámoló és a mellékelt fotók szerint jól viselkedett. :-)

"Bodza nagyon jól elvan az unokáinkkal, akiket megkértünk, hogy csak simogassák, ne nyúzzák.

Most van csak bajban a kisasszony! ... ennyi embert szemmel tartani, hát az nagyon fárasztó ám!

Nézi, hogy játszanak a gyerkőcök, sokszor annyira „útban” van, hogy kikerülni képtelenség, csak átlépni lehet rajta, arrébb nem menne, még ha kérjük, akkor sem. A gyerekek még nem tudnak nagyot lépni, bizony elő fordul, hogy lépés közben picit megrúgják, rálépnek. A legkisebb unokánk Míra egyszer átesett rajta, akkor eléggé rálépett Bodzára, de Bodza akkor is feküdt tovább egy hangja sem volt csak a fejét emelte meg egy kissé, hogy „na, mi van, nem történt semmi bajod?”.

A fiam próbálta „nyúzni” mint Dömét, arra picit morgott Bodza és megkapta a kezét. A fiam mondta neki jól van, nyugodj meg és simogatta, nyugtatgatta. A nyúzás ellenére a fiam nagy kedvenc lett, reggel mikor kinyitják a szoba ajtót, a menyemet, Gigit szinte eltaposva rohan be egyenesen a fiamhoz.

Egyik nap -nem tudjuk mi történhetett- vele picit öklendezett, bár ilyet Döme is csinált, azért megijedtünk nincs- e valami baja, de azóta is minden rendben van.

Bodza csinált egy nagyon furcsa dolgot. Átkarolta a két első lábával a férjem lábát erősen, görcsösen és úgy csinált mintha meg akarná hágni, mintha kan kutya lenne. Ilyet egy régebbi kutyusunk csinált, de hát Dodó közép snaci fiú volt, Bodza meg lány, ezt nem értjük még lány kutyusunk nem volt ez nagyon furcsa nekünk.

Sokat nyalja, tisztogatja magát, sőt amennyire tud hátra nyúl és rágja a hátát, vakarja a lábával magát gondoljuk gyógyulgatnak a sebei és viszket Neki.

Sokat hentereg, vagy jól érzi magát vagy azt is azért csinálja, mert viszket és így dörzsöli, meg ahol másképp nem fér hozzá.

Kezdi eszegetni a tápot. Mindig van a táljában, már 2 reggeli séta után is 6- kor neki állt enni belőle. Napközben meg valami házi kaját eszik.

Továbbra is mindig a sarkunkban van akkor nyugodt, ha együtt vagyunk. Sir, nyafog, ha valaki elmegy itthonról és kitörő örömmel fogadja, mikor haza jön az illető.

Sétálni imád, főleg ha nincs kabát rajta.Sétánál akad egy kis gond, mivel nem minden kutyussal jön ki, rájuk morog, erre a többi kutya támadással reagál, ez főleg akkor gond, ha nincs pórázon a támadó kutyus, hiába megyünk arrébb az jön utánunk, sajnos evvel nem tudunk mit csinálni, félünk, hogy ebből gond lesz egyszer.

A másik gond, hogy a macskáknak és galamboknak kitett ételt felkapja, sajnos vannak olyan emberek, akik mérget tesznek ki... több kutya megbetegedett már ezért.

A petárdázást nagyon jól bírta, aggódtunk, hogy félni fog. Sőt a tűzijátékot élvezte, leült és úgy csodálta, a fejével követte a fényjelenséget."

Örülünk, hogy Bodza jól viselkedik a gyerekekkel, és természete is lassan javul a békés, nyugis családi légkörben, ahol biztonságban lehet, és ő az egyetlen kutya, nem kell osztozni, így minden figyelmet és szeretetet egyedül tud begyűjteni. 

Tovább olvasom

Bodza napló - 2. fejezet

Ismét egy kis beszámoló védencünkről, Bodzáról.

Ezek történtek vele és az ideiglenes gazdikkal:

Bodza csippelése megtörtént, teljesen kiakadt, morgott - hörgött, ha nincs rajra szájkosár, nem is tudjuk mi lett volna. Utána, ha csak felé nyúlt a doki már jelezte, hogy na- na…

Nem tudjuk miért maradt alul a másik kutyánál, mert nagyon ki tud akadni és támadni, ha úgy érzi, hogy sérelem éri, ha bántják.

Kezdjük kitapasztalni az étkezési szokásait, inkább azokat az ételeket szereti, amiket mi eszünk, de abból sem mindent. A táphoz is szoktatjuk úgy, hogy beáztatjuk a szárazat és még valamilyen kutya konzerv ételt is keverünk bele, így többnyire megeszi. Jó lenne, ha rászokna a tápra, mert akkor nem kéne külön vitaminpótlás, és ha a szárazat is elrágná az még a fogainak is jót tenne.

Tudja, hogy a finom dolgok a hűtőben vannak, ha kinyitjuk, már dugja is be az orrocskáját, egyébként is egy nagyon fáncsi lányka mindenbe bele üti az orrocskáját.

Szereti a májast, abban megkapta a féreghajtót, és imádja a sajtot is.

Kevesebbet rohangál már a lakás és erkély ajtó között. Most már lefekszik úgy az ebédlőbe, hogy mind a kettőt szemmel tartsa, ha időnként mégis rájön a rohangálás, akkor kaparja az ajtót két lábra állva, még jó hogy nem éri fel a kilincset, mert még kinyitná.

Folyton követ minket, de olyan közel, hogy rálép a sarkunkra és hozzánk nyomja erővel az orrocskáját úgy szagol. Ezt nagyon sűrűn csinálja.

Az utcán úgy sétál, hogy kettőnk közt jár cikk- cakkban és állandóan megszagol minket, ha tud idegenekhez is oda megy és őket is megszagolja.

Időnként van egy olyan érzésünk, hogy nem lát, nem hall, nem érez szagokat, hisz olyan közel jön, mintha nem látna. Nekijön a lábunknak, hozzánk nyomja az orrocskáját úgy szagol, ha hívjuk azt meg már végképp nem hallja.

Jut eszembe Bodza 6.40 kg

Igyekszünk majd írni, de most hétvégén, jönnek a gyerekeink egész jan.2- ig nyüzsi lesz Nálunk, remélem Bodzát nem viseli meg a zsivaj.

Íme a kisasszony: 

És itt a folytatás is: 

"Bodza jól van, nem szeret egyedül lenni, sőt azt szereti, ha mind a hárman együtt vagyunk.

Folyton a sarkunkon van, de szó szerint jön utánunk a sarkunkra lép orrocskáját hozzánk nyomja, mint ha terelni szeretne, aztán ahol vagyunk, ott leheveredik. Éjjel is a nyomunkba van, nem tudom mi lesz vele, ha egyedül kell maradnia majd néha a lakásban?

Lehet, hogy igaza van a dokinak, aki azt mondta kevés snaci van benne, inkább pumis azért terel.

Utcai sétánál is kettőnk közt jön-, megy orrocskáját oda bökve a lábunkhoz, ha idegen megy el mellettünk avval is azt csinálja ha tudja,mintha össze akarna terelni mindenkit.

Rettenetesen fáncsi pl. ha kinyitunk egy szekrényajtót, már dugja be az orrocskáját, a hűtőről már nem is beszélve.

Imád sétálni, néha jókedvűen megugrik, mint egy bakkecske, pajkosan rohan, akkor jókat nevetünk, rajta mert olyankor csámpás szinte összeakad a hátsó lábacskája.

Pénteken este ½ 10- kor mikor feljöttek a sétából neki állt szárazat enni (se előtte- se utána nem evett szárazat) éjjel történt egy kis baleset bekakilt a nagyszobába.

Tegnap Péter volt kollegája eljött a tacsijával együtt sétáltak a környéken nagyon jól elvoltak még játszottak is.

Képzelem milyen hancúr lett volna, ha elengedjük és póráz nélkül játszott volna.

Itt volt a lányom, aki megsimogatta, de amikor átkarolva az oldalát kezdte simogatni minden figyelmeztetés nélkül megfogta a kezét, úgy, mint első nap Péterét csak akkor figyelmeztetett, mert morgott előtte mikor itt voltál.

Sétánál többnyire fiú kutyával kijön, de a lányokkal nem.

Egyes férfiakat megmorogja, biciklist, postást nem bírja.

Kabátkát adtunk rá... elviseli, de időnként jól megrázza magát.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk."

Nos, ezek történtek az elmúlt napokban Bodzáékkal. Reméljük jól bírja a nyüzsit, és kicsit nyitni fog az emberek és a gyerekek felé is, nem csak a kaján fog járni az esze:)

Mi is csatlakozunk Marikához és Péterhez, és Kellemes Karácsonyt kívánunk mindenkinek! 

Tovább olvasom

Bodza napló

Azt hiszem az első és legfontosabb kérdés, ami felmerülhet: Ki is az a Bodza?

Nos, ő az:

Ha nem lenne egyértelmű, ő itt egy fekete törpe snaci kislány, nagy bundában. :-)

Bodza 4 éves, jelenleg még ivaros szuka, aki Debrecenből érkezett vasárnap délben az ideiglenes befogadókhoz. Bodzának azért kellett költöznie, mert a család másik kutyájával folyamatosan verekedtek, amiben persze a kisasszony marad mindig alul. De ennek következtében több sérülés is érte, és a természete is rossz irányba változott.

Ezúton is köszönjük a fuvarozást Andinak és Jánosnak, akik lementek érte és elhozták Marikához és Péterhez Újpestre. Ők az ideiglenes gazdik, akiknek jelenleg nincs saját kutyájuk, így tökéletes – kutyamentes, nyugis – otthon tudnak biztosítani kis védencünknek. A következő heteket biztos náluk tölti, hogy mind fizikailag, mind lelkileg helyrerázódjon, és szocializálódjon kicsit.

Íme egy kis beszámoló az első napokról:

  

 „Bodza eléggé nyugtalan a lakásban le- föl rohangál, nyűszög kaparja az erkély és a lakás ajtót, aztán elfárad, alszik, és utána újra kezdi.

Az éjszaka meglepően jól alakult este 9- kor a nagyszobába az ágyikójába vonult és elaludt éjjel nem mozgolódott mikor benéztünk rá reggel ½ 6- kor akkor jött ki az ágyikójából.

Nagyon hiányozhat neki a kert szerintünk, azért akar kimenni állandóan.

A sétákat imádja, érdeklődve mindent- mindenkit megnézve sétál, ha tud, oda megy az emberekhez, lehet, hogy a régi gazdit keresi, de az is lehet, hogy egy nagyon nyitott barátságos kutyus.

Kutyákkal már más a helyzet. Van, amikor bizonyos ideig eltűri Őket Ő is érdeklődve szagolgat, de van, amikor már a közeledésükre morogva reagál és támad.

Az étkeztetése egyenlőre gondot jelent, mert a szárazat nem eszi, ha beáztatjuk, akkor sem. Kétféle száraz tápot és egy félszárazt próbáltunk ki. Nasikkal ugyan ez a helyzet abból is több fajtát próbáltunk adni, nem kérte.

Egyedül idáig lángost evett csak.”

A hétfő igen izgalmasnak ígérkezett, mivel mentvényünknek időpontja volt a kozmetikushoz. Mint korábbi gazdájától megtudtuk, Bodzának nem a kedvence a kozmetikázás, így evvel számoltunk.  

„Tegnap Bodzát elvittük a kozmetikushoz, hát lány létére nem egy szépítkezős fajta.

Először amennyire lehetett kikefélte a szőrét Gabi a kozmetikus, aki ezért nem kapott jó pontot a kutyától. Utána jött a fürdés, na, azt nagyon élvezte, mert masszírozták. Örömmel tartotta, nyomta magát oda Gabi kezéhez hogy most itt, na, most ott. :-)

Utána megint rémes dolog jött szerinte, nyírták – vágták a szőrét... ez nem is sikerült valami fényesen, mert nem adta könnyen magát. Morgott, hörgött, vicsorgott, így szájkosár került rá és a fejecskéjét nem sikerült szépen rendbe tenni.

Testén több helyen gyógyuló seb van, a pofiján csomókban kellett a szőrt kivágni mert össze volt ragadva.

Majd hozzászokik apránként a cicomához, reméljük.

A jobb fülecskéje nagyon érzékeny volt, azt nem hagyta rendbe tenni csak a balt, össze volt benne gyűlve váladék.

Este elvittük orvoshoz, kapott fülcseppet. Jaj de élvezi, ha becseppentünk a fülecskéjébe és masszírozzuk! :-)

Az állatorvosnál nagyon jól viselkedett.

Az éjjel nyugiban telt el, most bejött hozzánk nálunk aludt.

Néha elvonul a másik szobába egy kis időre.

Bodza egy energia bomba. Sétából semmi nem elég, lakásban is egy örök mozgó le- föl rohangál.

Sokat kaparja az erkély és a lakás ajtót, nyűszög menne ki.

Nagyon szépen sétál pórázon. Könnyen tanul, ő rohanna, de ha visszafogjuk, lelassít, sűrűn visszanézz, hogy most jó-e a tempó? Rövid pórázra véve szépen sétál a láb mellett.”

Holnapra ismét program ígérkezik: Bodza megint az állatorvoshoz megy, ezúttal oltásra és chipezésre.

A fejleményekkel, történésekkel jövünk majd.. :)

Tovább olvasom

Lichi

Lichi közvetített kutyus volt, még amikor az egyesület létrehozásán dolgoztunk. Akkori tulajdonosa az ebadó bevezetése miatt vált meg tőle… Szerencsére nem kellett sokat osztani a hirdetését, hamar rátalált a Gazdi (Sz. Bea), akitől ezt a kis beszámolót és nagyon szép fotókat kaptunk. Ezúton is köszönjük neki, és további sok-sok együtt töltött évet kívánunk nekik!

Lichi (korábban Öcsi) története

Lichi egy só-bors törpe Schnauzer. 2012 januárjában fogadtuk örökbe, akkor volt 3 éves. Mindenképpen ilyen kutyát szerettünk volna, de mivel sokszor elbizonytalanodtunk, hogy két dolgozó embernek lesz e kellő ideje egy kutyára, illetve mindenképpen örökbefogadni szerettünk volna, így kb. 1 évig kerestük az igazit. De nem találtuk. Aztán mikor elhatároztuk, hogyha nem tudunk örökbefogadni, tenyészőtől vásárolunk egy kölyök kutyust, akkor megláttam Őt a Facebook oldalatokon. Elsőre tudtam, hogy Ő az aki ránk vár, nem gondolkoztam tovább. A kötelező körök után végül január végén tudtuk elhozni.

Eleinte nagyon bizalmatlan volt, megviselte a gazdi váltás, ráadásul akkor ivartalanították, így az is rátett szegénykémnek egy lapáttal. Jutalom falatot sem akar elfogadni tőlünk, csak a rendes evéskor adott tápot. A műtét utáni felépülése is tovább tartott, mint általában. Az első időkben otthon voltunk vele, (felváltva a párommal) hogy szokjon minket és az új helyet, de nem nagyon barátkozott, csak feküdt és aludt. Pár hét elteltével, amikor a sebe is begyógyult vittem magammal a munkahelyre, hogy ott is velem lehessen. Van ott is fekhelye, és játékok is.

Ahogyan telt az idő egyre, barátságosabb lett, egyre jobban megszokott minket, és kb. 3-4 hét elteltével már örült nekünk és barátkozott, bújt hozzánk. Az idegenektől félt, és még most sem barátkozik nagyon. (de ez szerintem Schnauzer jellemvonás, ez a második ilyen kutyusunk J) Azóta elválaszthatatlanok vagyunk, szó nélkül sétál mellettünk póráz nélkül, minden kutyával kijön (kivéve azokkal a kan kutyusokkal akik „molesztálják” hiszen nem érzik rajta a fiú szagot).

Teljes mértékben mi vagyunk A GAZDÁI, elfogadott minket, érzi, hogy sokkal jobb helyen van, mint ezt megelőzően, és ezt meghálálva mi létezünk neki csak, senki másra nem hallgat, ha kutyával találkozunk, akkor csak akkor megy oda hozzá, ha megkapja az engedély Tőlünk. 

Egyszóval egy Angyal kiskutya Lichi, életünk legjobb döntése volt, hogy örökbe fogadtuk!!!

Tovább olvasom

Érdi Berni, alias Neo

Sokáig halogattam ennek a történetnek a megírását, bár happy and -el végződött, valahogy nem találtam a történeten fogást. Igaz, sok minden más teendő elvonta a figyelmemet és az időmet, talán ez is rásegített, hogy a lassan 2 hete elhozott Érdi Berniről eddig még nem esett szó.

Orsival, aki Tirolból jött haza Magyarországra, és mentett törpe schnauzerrel szeretett volna visszatérni oda,  akkor kezdtünk a levelezésbe, amikor ő még kint volt Osztrákban. Egyik alkalommal felajánlotta, ha itthon lesz végre, akkor kerít rá időt és a saját autójával levisz engem a tatabányai gyepire megnézni Terit, hogy meglássuk a bozont alatt valóban schnauzer lakik-e?

Ki volt tűzve az indulás napja, Orsi meg is jelent, és én a tatabányai címmel együtt egy érdi címet is magammal hoztam.

Egyik örökbe fogadónk, Zénó gazdija hívott nem sokkal előtte, hogy van egy bácsi, akivel Érden futott össze, miközben Zénót sétáltatta. Beszélgetésbe elegyedtek és kiderült, a bácsi elajándékozná a nála lévő 6 hónapos só-bors kanocskát.

Hálás vagyok Orsinak, aki levezette velem Budapest - Tatabánya - Érd - Budapest távolságot, időt és benzint áldozva a kutyusokért, az egyesületért.

Hála neki, Teriről megtudtuk, hogy egy csodaszép fiatal schnauzer szuka, a 6 hónapos kanocskáról pedig kiderült, hogy félős, nem szocializált, sosem volt pórázon, még utcán sem járt.

Hátsó kertből, a garázson keresztül, nyakánál fogva hozta a bácsi, a bozontos kutyust. Este 6 órára voltunk a címen, a sötét és mi, a két idegen nem nyertük el a kutyus bizalmát. Igyekezett ugyan, szimatolt, lapíva közeledett, de aztán visszabújt a gazdi lába mögé. A fotók sem lettek túl jók, amit készítettünk, hogy megmutassam a csoportnak kiről is van szó? A lámpafénybe lett felrakva a lépcsőhöz, de látszott rajta, tanácstalan, bizonytalan, hogy is kell ezen közlekedni?

Sajnos Orsi eleve szukát szeretett volna, mert mindig is szukái voltak... és bár ugyan vacilált, hogy ha kialakul a szimpátia, akkor örökbe fogadhatná ezt a kiskutyát... de sajnos a kanocska a viselkedésével, félénkségével, nem nyerte el Orsi bizalmát.

Hazafelé szomorúan beszélgettünk a nevenincs kis jószágról, akinek rehabra lesz szüksége, ha sikerül neki ideiglenes találnunk.

Gyors körbekérdezés után kiderült, a kutyust tudja fogadni egy kedves ideiglenesünk szerda délután. Ekkor még csak hétfő esete volt, nekem pedig kedden elszállt a netem. Morgolódtam, bosszankodtam, majd úgy döntöttem, nem hagyom tétlenül a napot, kimegyek Érdre Berniért (ahogy magamban elneveztem), itthon megkozmetikázom, felcsinosítom és másnap mehet az ideigleneshez. Nos, ekkor dőlt el Berni sorsa.

A tulajdonos aláírta a lemondó nyilatkozatot, megkaptam az oldási könyvet, elbeszélgettünk a kiskutya eddigi táplálásáról, oltásairól, tartási körülményeiről.

Bernit boxba raktam, ami mellett ott ült az én kis öregem, a 15 éves szintén mentett Grafitom.

Berni az út folyamán nagyon jól viselkedett. Néha nyüszögött csak. Nem nyálzott, nem stresszelt, meglepően jól viselte az utat, pedig előtte autóban sem ült még.

Hazaértem, kicsit hagytam ismerkedni az új környezettel, a kutyámmal, kapott friss vizet, kerti sétát, majd jött a kozmetikázás és fürdetés, hogy azt a terjengő vizeletszagot eltávolítsam róla, mely a bundájából áradt.

Berni teljes meglepettségemre a kozmetikát is rendkívül jól tűrte. Felnőtt kutyákat megszégyenítő türelemmel állt és szépült. :-)

Egyre több kellemes meglepetés ért a kiskutya kapcsán.

Eljött a délután és lányom hazaért az iskolából... szerelem volt első látásra. Majd jött anyukám, aki szintén szemet vetett erre a kedves, bújós, szeretetéhes kiskutyára. Engem sem kellett kétszer kérni, hiszen az én fejemben is megfordult, hogy milyen klassz is lenne, ha Berni maradhatna. Persze hazaért a zordon férjem is, akivel tudtam nem lesz könnyű egyezségre jutnunk, végül komoly árat szabott. Ha Bernit választom, akkor soha többé nem jöhet másik kutya hozzánk ideiglenesbe, ha Berni gazdikereső lesz, akkor még van módom más kutyán is ideiglenesként segíteni.

Tudta hogy feladta a leckét nekem. Melyik ujjamat is harapjam meg? Ott a lányom és az anyukám, (na jó, én is), akit Berni levett a lábáról, és ott van a többi kutyus, akin még segíthetnék.

Aludtunk rá egyet.

Bernit lányom átkeresztelte Neo-nak és érdekes mód erre a névre rögtön hallgatott, míg a Bernire nagyjából a füle botját sem mozdította. Neo tehát, minden körülményt, kitételt és lehetőséget mérlegelve maradt, úgy érzem jó helyen. Itt van neki egy türelmes család, egy idős kutya, aki meg tudja mutatni neki, hogy a póráz jóbarát, hogy az utcán nem kell félni, hogy a simogatás elől nem kell a talajba lapulni, mert senki nem fogja többé büntetni azzal, hogy a nyakánál fogva cipeli őt. Neo nyugodt, kedves kutya, aki még fél az ismeretlentől, de jó úton haladunk a felé, hogy karakán kis fickó váljon belőle.

A napi többszöri sétából imád hazaérni, az utca végén már szaporázza a lépteit, hogy kapun belül legyen. A kertet jobban szereti mint a nyílt utcát, az autóktól már nem annyira fél. Idegen kutyáktól még maga alá vizel az utcán és a macskáktól is lapítva távolodik.

A lakásban kifejezetten biztonságban érzi magát az öreglány (Grafit) és családunk körében.

Az első napokban nem evett és nem ivott, és a fülét is rázta. Eléggé megviselte a környezet változás, hirtelen kitárult neki a világ és ezt nehezen dolgozta fel. A fülére cseppeket kapott, a fejrázás megszűnt, a stresszoldásra pedig enzim pótlást kapott, hogy oldottabb legyen és táplálkozni is legyen kedve.

Biztos vagyok benne, hogy pozitív, kellemes élmények segítségével a sok rossz tapasztalat miatt berögzült viselkedés felül fog íródni és egy vidám, boldog kiskutya fog hamarosan kibontakozni előttünk.
Én teljes szívemből szurkolok neki!

Neo mára már kedvesen jelzi, ha szeretetre vágyik, odajön, gyengéden megérint, ránk teszi a mancsát és vár.

Tovább olvasom

Kutyásodásunk rövid története.

A történet egy kellemes őszi este kezdődött. Gyanútlanul kutyagolok haza a buszmegállóból, fülembe Nina Simone dúdol szóval majdnem tökéletes az idill, benyitok a házba és a két gyerek nekem esik.

-''Kutyu, kutyu, kutyu! ''

Mi van???

-Hát lesz kutyánk - szól a gyerekszáj.

Nem értem mi van velük reggel még mikor iskolába mentek normálisnak látszottak most meg ez a "kutyuuu, kutyuuu."

A feleségemre nézek aki közli hogy mindenképp szükségük van a gyerekeknek egy kutyára. Hat évig nem volt (azóta lakunk kertes házban) most meg Adj Uram Isten azonnal kutyánk lesz. De hát mit tehet egy szegény elnyomott családapa, engedelmesen beleegyezik mindenbe.

Már az időpont is ki lett tűzve, október 20. szombat, utána ott van a 23.-i ünnep miatt négy nap, amikor össze  lehet szokni a kutyával, úgyhogy nekünk addig ki kell nézni azt a négylábú szőrmókot aki családunk ötödik tagja lesz.

Mivel ennek a fele sem tréfa, hát én is belevetettem magam az Illatos útról elhozható kutyák képei közé hogy lássam a felhozatalt, bár korlátok közé lettem szorítva mert nekünk csak kistestű kutyánk lehet kötötte ki a családi tanács (egy ellenszavazattal, mert hát a kutya a Bernáthegyinél kezdődik szerintem, ami annál kisebb az csak kuty ). De én azért próbálkoztam, valahogy így:

- Oda nézzetek egy vizsla! 

- Apaaa kistestű!!!!

- De ez a dalmata milyen szép!

- Apaaa kistestű!!!!

- Na és ez a német juhász?

- Apaaa kistestű!!!!

- Na jó de ez a vizsla szerű?

- Apaaa kistestű!!!!

Szóval nagyjából így teltek az estéink, és a nagy nap egyre közelebb volt de mi még nem jutottunk dűlőre, hisz még egy ebet sem találtunk aki mindannyiunknak maradéktalanul megfelelt volna. Amit meg kinéztünk az, hirtelen rejtélyes okokból gazdisodott. És akkor véletlenül már nem is tudom melyik oldalon megláttam Zénót a törpe schnauzert, és tudtam hogy a keresés részemről le is zárult.  Hát a Pitykének is ilyen kutyája volt! Na jó egy kicsit nagyobb, de ilyen!

És a volt osztálytársaméknak is ilyen van a Marcipán! Na jó Marcipán óriás snaci, de snaci! Azonnal riadó, mindenki, ide nézzétek!

- Jaj de cuki! Milyen édes! Tündéri pofija van! etc.  

Ezek voltak a reakciók, de aztán nézték tovább a kutyákat, én meg mondtam folyamatosan hogyapitykehogyamarcipán.

Később a kislányom odajött és nekem szegezte a kérdést :

-Apu mi az a Pityke?

Ilyenkor imádom a XXI.-ik századot! Irány a YouTube, és a gyermek máris nézi Pityke kalandjait, majd kicsit később folyamatos - Marcipán sziréna! kiáltásokkal szirénázva eltűnik a szobájába.

Másnap a feleségem felhívta a megadott számot, és utána kicsit szomorúan közölte hogy már többen jelentkeztek a kutyusért, de azért holnap vár minket a hölgy akinél ideiglenesen van a kutyus, szombatig maradhat nála a kutyus, addig kell kiválasztani a megfelelő gazdit.  Tehát holnap suli-munka után irány Csepel kutya nézőbe.

Kollégám aki csepeli bíztatott hogy béreljek helikoptert ha időbe kiakarunk érni mert délután ötkor a Kelenföld - Csepel viszonylat az maga a Mission : Impossible. Amúgy is igen pozitívan állt a problémánkhoz:

-mineknektekakutyaazcsakegycsomónyűgszőrösugatsétálnikellvinnikifográvigyáznihanemvagytokotthon......

És így tovább.

A következő nap rettentő lassan telt, de végül mindjárt öt óra, fájront, és indulás a partra ... ja bocs Csepelre. Mi mindketten a XI.-kerületben dolgozunk a gyerekek meg Budaörsön járnak suliba, és most a feleségem nyerte meg a gyermekek sofőrje címet mert nekem később kell mennem dolgoznom,  Ő meg cserébe előbb végez, szóval Csepel előtt még egy Újbuda-Budaörs-Újbuda kanyart is be kell iktatni. És innentől felgyorsulnak az események:

16:35 Telefon: - A Bence még nincs itt, most hívtam a sulit onnan eljött! Hol lehet ?

16:50 Telefon: - Még mindig sehol ez a gyerek megőrülööök!

17:05 Telefon: - Szia Apa Bence vagyok, képzeld baleset volt a busznál és nem tudott menni ezért jó sokat álltunk. - Na jó de hol vagytok? - Már az autópályán.

17:17 Megjönnek. Jöhet a Belga: "Kocsiba be ablakot le, könyököt ki, kettesbe be... megyünk a lágymányosin 100-al...."

Na itt a bökkenő. Hála a magasságos várostervezőknek a lágymányosi félig zárva max. katonai sebességgel lehet közlekedni 1-2-1. Ezért inkább a Petőfin próbálkozunk, ott se jobb hála  a körút lezárásának.

17:30 Már az Allé-nál járunk, hát ezt a távot gyalog oda vissza megjárom ennyi idő alatt.

17:55 Ha erősen tekergetem a nyakam, már talán látom a Petőfi híd elejét.

18:05 Ott a Boráros tér. ( Milyen jó hogy van szemüvegem mert így Budáról is láthatom )

18:15 Soroksári út, sínen vagyunk mint József Attila, innen már sitty-sutty és ott vagyunk. És tényleg pár perc és száguldunk a Szabad kikötő úton.

-Tudod hogy kell menni? - kérdi a nejem.

- Persze, megnéztem a Google-n - válaszolom magabiztosan, meg különben is ismerem csepelt... csak most valahogy nem jut eszembe.

Mert ide kérem galádul mindenféle új utakat építettek az elmúlt tíz évben mióta nem jártam erre.

Tanácsház tér, Csepel Pláza bakker itt kellett volna befordulni! Na majd a következőn.

Majd pár perc -ott kellett volna befoorduulni! nem jobbra! balra ! mondom hogy rossz felé mész! akkor ülj ide te! majd legközelebb te vezetsz! de már megint rossz irányba fordultál nézd már meeg! 

után megérkeztünk. Ahogy szállunk ki az autóból nyílik a kapu, és egy kislány megjelenik egy törpe snacival  a két gyerek egyből : - Jaj de édes! 

A kislány pedig egyből tudja mi járatban vagyunk mert szól  : - Ő nem a Zénó! - és beinvitál minket a házba ahol vár minket az ideiglenes gazdi.

A kölcsönös bemutatkozás után, végre teljes élet nagyságban szembe találjuk magunkat ZÉNÓ-val.

Nem tudom ki van jobban megilletődve a kutyus vagy mi.

- Zénó kicsit bizalmatlan, a férfiakat pedig nem nagyon kedveli - tudjuk meg.

Ezután egy kiadós sétával egybekötött beszélgetésbe fogunk, rengeteg információt kapunk Zénóról, a törpe snacikról, és persze nekünk is sok információt kell közölnünk magunkról a körülményekről a terveinkről, és hogy miként képzeljük a közös életünket a kutyussal. Séta közben úgy veszem észre a gyerkőcök csillogó szeméből hogy Zénó igencsak bejött nekik, és Zénó is oldódott egy  kicsit velünk szemben, még velem is ismerkedett félretéve aggályait a férfiúi nemmel kapcsolatban. A séta után, még egy kis etetés.  Mi a kutyát, a házigazda a mi két éhes gyerekünket ellátmányozza. (Köszi Trixi   :-) .

Elbúcsúzunk Zénótól, és az ideiglenestől, aki megígéri hogy hamarosan értesít minket bármilyen döntés is születik a befutó gazdi kilétéről.

Beülünk a kocsiba 20 perc alatt Érden vagyunk, nyoma sincs már a délutáni dugónak. Az úton hazafelé mind a négyen megegyezünk abban hogy nagyon szeretnénk Zénó gazdik lenni, de azért ne éljük magunkat bele teljesen, főleg a gyerekek nehogy a végén nagy legyen a csalódás. Ha esetleg nem mi leszünk a befutók akkor szombaton megyünk az Illatosra és kutya nélkül el sem jövünk!  Vezetés közben eszembe jutott hogyha hozzánk kerül  Zénó, akkor sűrűn kell kozmetikushoz hordani nehogy úgy járjunk mint az egyik Leslie Nielsen filmben:

- " Elég morcos a kutyája!

- Talán azért mert ez a hátulja!

- Áááá. Már értem miért fogadta annyira vonakodva a kekszet! "

Na de hol van az még hogy azon gondolkozzunk hogy hol találunk kutyakozmetikust.

A következő nap igyekeztem nem folyamatosan arra gondolni hogy vajon mi leszünk-e kiválasztottak vagy sem. De nem igazán ment, megvallom őszintén hogy első látásra beleszerettem azokba a mélybarna szemekbe, és abba a kis szőrmók pofiba amivel Zénó megvan áldva.

11 körül telefon:

- Blablabla Kft. jónapot kívánok! - szólok bele.

- Szia Zénó tulajdonos! - szól bele a nejem.

Hurrráááá! Mi vagyunk a kiválasztottak!

- Szombat délelőtt érkezik Zénó hozzánk.- közli.

Szombat. Irtó messze van. De végül csak eltelik a csütörtök is a péntek is. Kis családom beszerzi a pórázt, a nyakörvet, és várja a szombatot.

Szombat reggel korán kelés rendrakás, villám takarítás, várakozás.

Telefon, késnek, baleset van az úton, dugulnak.

Telefon, itt vannak!

A kapu felé tartva hallom ahogy az utca többi kutyája üdvözli  az új jövevényt.

És itt van Őtörpesége Zénó, pórázon tipeg befelé, kicsit félénken tekingetve szét a kertben.

A ház sarkánál egy kicsit megállunk beszélgetni had szokja addig is a környezet, majd bemegyünk a házba kitöltjük az örökbefogadáshoz szükséges papírokat. A kutyus lehetőleg nem mozdul az ideiglenestől ha nem muszáj.  Aztán nyakörv csere, feltesszük rá a pórázt, és kikísérjük az ideigleneséket, Zénó persze menne velük, de aztán viszonylag könnyen beletörődik hogy Ő most itt marad. Mi integetünk Ő egy kicsit sírdogál (tényleg kicsit), majd miután kifordultak az utcából beindulunk a házba. 

Immár öttagú családként!

És befele menet elkészül az első kép, ami nem jöhetett volna létre az SOS Schauzer - Fajtamentés nélkül!

Nagyon szépen köszönjük Nekik!

Tovább olvasom

Snauzi-láv + VIDEO

Beszámoló Eszterünk tollából

Írtam már, hogy Lola teljesen megfelel az általam elképzelt kutyának, de bebizonyította, hogy képes felülmúlni minden képzeletemet…

Következetesség mindenek felett…Lola mára 13 hónapos fiatal hölgy. Megtanultuk a szokásost az elején…Ül,fekszik, pacsit, lábhoz, piti, parancsra ugatás, póráz, behívás, tokkal vonóval. Hihetetlen feje van…Ötnél többször nem kell elmondani, mutogatni neki semmit. Szuper megbízható hű társ lett. Nem okoz csalódást.

Kicsi volt még, mikor kitaláltam, hogy a lelövős trükköt megtanítom neki. És persze azt, hogy „halott kutya nem csóvál”.

Hogy értsétek: a kezemmel pisztolyt formázok és „PUFF” lelövöm. Kutya eldől és mozdulatlan marad amíg fel nem oldom.

Nos…Először a „feküdj”-ből indultunk, és sokat gyakoroltuk, hogy az oldalára dőlve mozdulatlanul maradjon. Ehhez neki óriási bizalomra volt szüksége, amit gyerekkorától kezdve kölcsönösen felépítettünk, hiszen nekem is bíznom kell benne és neki is bennem.

Egy ilyen pocakfelkínálós-fekvős- mozdulatlan helyzetben ő felkínálja nekem mindenét, amit az állatok ösztönösen védenek. Ismerem az érzékeny lelkét, a szeméből is tudom, hogy mit gondol.

Valahogy nem tudta összekötni a „lelövés”-t magát az eldőléssel. Raktam ide, raktam oda, szoktattam hónapokig, de gyanús volt nekem… Úgy éreztem, hogy tetteti a hülyét.

Fogtam egy sajt tálat és elkezdtük a gyakorlatokat. Megcsinálta a szokásos, jól bevált mutatványait, sajt be, boldogság, öröm.

Hirtelen úgy éreztem, eljött a pilanat :D

Sajt falat megmutat, kutya minden idegszálával figyel, egyenesen hason fekszik.

„BENG-BENG!”

És Lola agya hirtelen kapcsolt, összerakta a hangot a mozdulattal és ájultan az oldalára omlott. (igen, omlott tétova elszántsággal)

Persze „halott kutya” csóvált...

Még egy lövés, és Lola mozdulatlanul várta, hogy mikor oldom fel, majd boldogan falta a diós goudát.

Mindannyian annyira boldogok voltunk, hogy sírva röhögtünk és megint biztossá vált, hogy sose lesz más fajtánk.

Lola pedig aznap jutalomból a szobánkban alhatott a fotelban. Az én kis elégedett gyönyörűségem…..

A videót megnézhetitek itt, ha van Facebook fiókotok:

https://www.facebook.com/photo.php?v=10151088003049825

Tovább olvasom

Hogyan lettünk ideiglenesek - Maxi napjai

Sziasztok!

Most megalkotom a történetünket!

Kedvesemmel 3 éve vagyunk együtt. Ő 37 éves, én 27. Voltak kutyáim, macskáim is ahogy felnőttem. Amolyan jöttek-mentek alapon, ahogy az sajnos néha lenni szokott a családoknál, hozták, aztán összerágott valamit, elvitték. Kicsik voltunk, mi csak sírtunk. Anyáék elváltak, a kutyák így, vagy úgy eltűntek, a szívem azóta is fáj, ha eszembe jutott. Kamaszkoromban macskáim voltak, de 2008-ban kihoztam egy 2,5 hónapos sharpei keveréket a székesfehérvári menhelyről. Minden kutyakölyök ordítva ugrált: "engem vigyél! Engem vigyél!"

Dugó csak haldoklott egy sarokban. Kifizettem az aktuális díjat és hazavittem. Súlyos beteg volt, a bolháktól vérszegény, a kennelköhögéstől tüdőgyulladásos. Hetekig küzdött és küzdöttem én is az életéért.

Gyönyörű szép kis fickóvá cseperedett, azóta is szeretetben él, gondos gazdival.

Három éve találkoztam Zsolttal. Biciklizünk, búvárkodunk, éljük az életünket. Őt sok kutya kísérte élete folyamán, csak úgy is szívesen olvasott különböző fajtákról, nem is tudok olyan fajtát mondani, amiről ő nem tudna 3 perces kiselőadást tartani. Legkiemelkedőbb társa, Dínó, a német juhász, pár éve ment el 14 évesen. Azóta is könnybe lábad a szeme, ha róla beszél. Ők ketten szavak nélkül értették egymást, tűzbe mentek volna egymásért. Zsolt kézzel foghatóan ért a kutyákhoz, van tapasztalata, én valahogy ráéreztem a lelkükre

(ezt Dugót látva tudom). Nem is kötődött más kutyához igazán, így kicsit félve dobtam be, hogy legyen egy kutyánk.

Az aktuális gazdasági helyzetben gyereket (még) nem vállalunk, viszont bennem él a "valakiről gondoskodás" ősi ösztöne. Nagyon intelligens kutyát akartam, attól nem féltem, hogy hozzá nem értők leszünk. Eszembe jutott a német juhász, a malinois, és a schnauzer. Az első kettőhöz Zsolti ért, a harmadikat én ismerem. A Nagypapámék törpéje 9 éves és amúgy is ismertem pát gazdit és kutyáikat ahhoz, hogy tudjam, hogy ez egy olyan fajta, ami remekül alkalmazkodik a gazdi életritmusához, személyiségéhez. Nem vagyok az a csivava, mini yorki típus, nnnna... :) Szóba került az óriás snaci is, de tovább gondolva arra jutottunk, hogy egy kisebb méretű kutya mobilabb, utaztathatóbb, kevésbé forgatja fel a kertet és az életünket, nem kell az erejével küzdeni. Egy vidám, vicces bohócot akartam. 

Kiválasztottuk Lolát, a só-bors kutyalányt. Amíg 8 hetes lett, addig elolvastam minden tudnivalót a fajtáról, és Caesar Millan két könyvét.Lola 2012 július 29-én lesz egy éves. Minden általunk felállított mércének megfelel, teljesen olyan, amilyen kutyáról álmodtam. Ez annak is köszönhető, hogy sikerült következetesnek maradnunk végig, valamint az ő tulajdonságainak is. Ez egy nagyon okos, tanulékony fajta, nem kellennek nagy küzdelmek, energiák ahhoz, hogy megértse mit szeretne a gazdi. Lolának szórakoztató hobbijai vannak, vicces, minden nap megmelengeti a szívemet. Érzékeny és jó lelkű kutya, tudja a határokat, felveszi a ritmust. Igazi hű társunk, nagyon kötődünk egymáshoz. A schnauzer szuper társa tud lenni bárkinek. Megad mindent, amit egy ember kívánhat egy kutyától.

Ahogy Lolán (és más snacin) keresztül megismertem a fajta jellegzetességeit, úgy kezdett számomra fontossá válni az, hogy egy-egy fajta sajátosságait mennyire nagy felelősségünk megőrizni. Illetve fontos lett az is, hogy az ember felelősségteljesen gondoskodjon arról az élőlényről, akit bevállalt. Ez, nagyon nagy vesszőparipám, hogy annyit vállaljunk, amennyit örömmel, felelősséggel és gondosan el tudunk teljesíteni. Ha csak egy kutyára van kapacitásunk, ha csak egy kutyát tudunk teljes szívvel nevelni, etetni, ellátni, akkor ne vállaljunk másikat. Persze lehetnek átmenetek, lehet valaki jobb ideiglenes szülő, adhat többet annál, mint amit egy kutya egy menhelyen kaphat. Ez a gondolat és a Lolával elért eredményeink ösztönöztek arra, hogy segítsek ezen fajta egyedeinek úgy, hogy ha kell, átmenetileg megadjuk nekik amit kutya kívánhat addig, amíg a megfelelő álomgazdi megérkezik. Nagy a kert, kapacitás van rá, Zsolti is belement az ötletbe szívesen. A bajba jutott állatokon mindig szívesen segítünk. Felkerestem a snacimentők kis csapatát és jelentkeztem. Hamar ki is utalták nekünk Maximot, a torzomborz snaci keveréknek látszó kiskutyát. Az első perctől tipikus snaci volt, négyzetes felépítés és persze a természete...

Egy napig kerülgettük egymást. Sovány volt és nem volt jó illata. Megfürdettük, majd egy hétig ismerkedtünk. Nem volt gyors, le volt gyengülve, zörögtek a csontjai és egyfolytában éhes volt. Az első perctől mutatjuk mit várunk. Rászólunk, korrigáljuk egy-egy rossz reakció alkalmával, dicsérjük, ha ügyes, ha sikerül teljesítenie egy parancsot.

Egy hete volt nálunk, mikor kozmetikushoz vittük. Nagyon jól viselte, illemtudó volt, nem ellenkezett, csak remegett. Lekerült róla a szőr és láss csodát: snaci a kisfickó! :) A kozmetika hatására sokkal boldogabb lett, szebben szalad, könnyedebb, vidámabb. Kezdtük kiismerni, kezdtük Lolával együtt sétálni, játszani hordani. Bepattannak a kocsiba és indulhatunk is! A kirándulások alatt behívást és pórázon sétát gyakorlunk, mivel elengedni még nem merem, mert olyankor csak úgy viszik a szagok és olyankor csak szalad-szalad egy inger után. Úgy látom kezd ránk figyelni, hallgat a nevére. Nem ismeretlen számára a póráz, ha indulunk, ő az első, meglátja a pórázt és kész van...Szétesik, annyira örül. A kan kutyákkal kekeckedik. Büszkére kihúzza magát, megáll, aztán beleköt a másikba. Ez a következő tananyag... Zsolti szereti, hogy ilyen pukkancs, én azért nem örülök hogy a távolban megjelenő kutyákat is teljes elánnal ugatja, csak úgy lobog a póráz végén, majd' megfullad. Ez a "legnagyobb hibája". Ehhez majd kutyasuliba viszem, ott több tippet kapok, hogyan szoktassam le. Gondolom a füléből az a darab se véletlenül hiányzik... :D

Észrevettem, hogy ha felvesszük morog, elkezdi megfeszíteni magát, majd el kezd odakapkodni. Így néha felveszem, és ahogy kezdi a műsort, kicsit erősebben megtartom egy kézzel, majd vakargatni kezdem a nyakát, beszélek hozzá, hogy "fölösleges ez a műsor, mert nálunk senki se bántotta és most már soha sem fogja bántódás érni, ezt megígérem". Ahogy megnyugszik, kapja a jutalomfalatot, aztán mehet a dolgára. Egyébként nem ez az első neki, hogy odamar, eltelik egy kis idő, amíg a figyelmeztetései után tátogatni kezd. Azért csak tátogatás, mert nem harap oda igazán, csak rárakja a fogait a szemtelenkedőre. Persze ezen is dolgozunk. Valószínűleg azért nem kedveli az emelgetést, mert köldöksérve van.

A tegnapi egész napos kirándulás után Zsolti vezetett hazafelé, Maxi beült az ölébe és ő is az utat kémlelte. Látszik, hogy egyszer valakihez tartozott, imád autózni, tud lábnál haladni pórázon, a kozmetika sem volt új neki. Most kezdi elhinni, hogy már nem kell élelemért küzdenie, nem az utcán lakik, van falkája és van kire hallgasson, aki gondoskodik róla. Izmosodik, jó formája lett, igazi snaci.

Adunk neki még időt, tudom, hogy gyorsan tanul és gyorsan idomul hozzánk, csak foglalkozni kell vele. Lassan rajta a sor, hogy megmutassa mit tud, nekünk pedig ki kell hoznunk belőle. És így talán mi leszünk az örökös családja!

üdv: Eszter

Tovább olvasom