2012. december 27., csütörtök

Bodza napló - 2. fejezet


Ismét egy kis beszámoló védencünkről, Bodzáról.

Ezek történtek vele és az ideiglenes gazdikkal:

Bodza csippelése megtörtént, teljesen kiakadt, morgott - hörgött, ha nincs rajra szájkosár, nem is tudjuk mi lett volna. Utána, ha csak felé nyúlt a doki már jelezte, hogy na- na…
Nem tudjuk miért maradt alul a másik kutyánál, mert nagyon ki tud akadni és támadni, ha úgy érzi, hogy sérelem éri, ha bántják.
Kezdjük kitapasztalni az étkezési szokásait, inkább azokat az ételeket szereti, amiket mi eszünk, de abból sem mindent. A táphoz is szoktatjuk úgy, hogy beáztatjuk a szárazat és még valamilyen kutya konzerv ételt is keverünk bele, így többnyire megeszi. Jó lenne, ha rászokna a tápra, mert akkor nem kéne külön vitaminpótlás, és ha a szárazat is elrágná az még a fogainak is jót tenne.
Tudja, hogy a finom dolgok a hűtőben vannak, ha kinyitjuk, már dugja is be az orrocskáját, egyébként is egy nagyon fáncsi lányka mindenbe bele üti az orrocskáját.
Szereti a májast, abban megkapta a féreghajtót, és imádja a sajtot is.
Kevesebbet rohangál már a lakás és erkély ajtó között. Most már lefekszik úgy az ebédlőbe, hogy mind a kettőt szemmel tartsa, ha időnként mégis rájön a rohangálás, akkor kaparja az ajtót két lábra állva, még jó hogy nem éri fel a kilincset, mert még kinyitná.
Folyton követ minket, de olyan közel, hogy rálép a sarkunkra és hozzánk nyomja erővel az orrocskáját úgy szagol. Ezt nagyon sűrűn csinálja.
Az utcán úgy sétál, hogy kettőnk közt jár cikk- cakkban és állandóan megszagol minket, ha tud idegenekhez is oda megy és őket is megszagolja.
Időnként van egy olyan érzésünk, hogy nem lát, nem hall, nem érez szagokat, hisz olyan közel jön, mintha nem látna. Nekijön a lábunknak, hozzánk nyomja az orrocskáját úgy szagol, ha hívjuk azt meg már végképp nem hallja.
Jut eszembe Bodza 6.40 kg
Igyekszünk majd írni, de most hétvégén, jönnek a gyerekeink egész jan.2- ig nyüzsi lesz Nálunk, remélem Bodzát nem viseli meg a zsivaj.

Íme a kisasszony: 



És itt a folytatás is: 

"Bodza jól van, nem szeret egyedül lenni, sőt azt szereti, ha mind a hárman együtt vagyunk.
Folyton a sarkunkon van, de szó szerint jön utánunk a sarkunkra lép orrocskáját hozzánk nyomja, mint ha terelni szeretne, aztán ahol vagyunk, ott leheveredik. Éjjel is a nyomunkba van, nem tudom mi lesz vele, ha egyedül kell maradnia majd néha a lakásban?
Lehet, hogy igaza van a dokinak, aki azt mondta kevés snaci van benne, inkább pumis azért terel.
Utcai sétánál is kettőnk közt jön-, megy orrocskáját oda bökve a lábunkhoz, ha idegen megy el mellettünk avval is azt csinálja ha tudja,mintha össze akarna terelni mindenkit.
Rettenetesen fáncsi pl. ha kinyitunk egy szekrényajtót, már dugja be az orrocskáját, a hűtőről már nem is beszélve.
Imád sétálni, néha jókedvűen megugrik, mint egy bakkecske, pajkosan rohan, akkor jókat nevetünk, rajta mert olyankor csámpás szinte összeakad a hátsó lábacskája.
Pénteken este ½ 10- kor mikor feljöttek a sétából neki állt szárazat enni (se előtte- se utána nem evett szárazat) éjjel történt egy kis baleset bekakilt a nagyszobába.
Tegnap Péter volt kollegája eljött a tacsijával együtt sétáltak a környéken nagyon jól elvoltak még játszottak is.
Képzelem milyen hancúr lett volna, ha elengedjük és póráz nélkül játszott volna.
Itt volt a lányom, aki megsimogatta, de amikor átkarolva az oldalát kezdte simogatni minden figyelmeztetés nélkül megfogta a kezét, úgy, mint első nap Péterét csak akkor figyelmeztetett, mert morgott előtte mikor itt voltál.
Sétánál többnyire fiú kutyával kijön, de a lányokkal nem.
Egyes férfiakat megmorogja, biciklist, postást nem bírja.
Kabátkát adtunk rá... elviseli, de időnként jól megrázza magát.



Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk."


Nos, ezek történtek az elmúlt napokban Bodzáékkal. Reméljük jól bírja a nyüzsit, és kicsit nyitni fog az emberek és a gyerekek felé is, nem csak a kaján fog járni az esze:)

Mi is csatlakozunk Marikához és Péterhez, és Kellemes Karácsonyt kívánunk mindenkinek! 

2012. december 20., csütörtök

Bodza napló


Azt hiszem az első és legfontosabb kérdés, ami felmerülhet: Ki is az a Bodza?

Nos, ő az:



Ha nem lenne egyértelmű, ő itt egy fekete törpe snaci kislány, nagy bundában. :-)
Bodza 4 éves, jelenleg még ivaros szuka, aki Debrecenből érkezett vasárnap délben az ideiglenes befogadókhoz. Bodzának azért kellett költöznie, mert a család másik kutyájával folyamatosan verekedtek, amiben persze a kisasszony marad mindig alul. De ennek következtében több sérülés is érte, és a természete is rossz irányba változott.

Ezúton is köszönjük a fuvarozást Andinak és Jánosnak, akik lementek érte és elhozták Marikához és Péterhez Újpestre. Ők az ideiglenes gazdik, akiknek jelenleg nincs saját kutyájuk, így tökéletes – kutyamentes, nyugis – otthon tudnak biztosítani kis védencünknek. A következő heteket biztos náluk tölti, hogy mind fizikailag, mind lelkileg helyrerázódjon, és szocializálódjon kicsit.

Íme egy kis beszámoló az első napokról:
  
 „Bodza eléggé nyugtalan a lakásban le- föl rohangál, nyűszög kaparja az erkély és a lakás ajtót, aztán elfárad, alszik, és utána újra kezdi.
Az éjszaka meglepően jól alakult este 9- kor a nagyszobába az ágyikójába vonult és elaludt éjjel nem mozgolódott mikor benéztünk rá reggel ½ 6- kor akkor jött ki az ágyikójából.
Nagyon hiányozhat neki a kert szerintünk, azért akar kimenni állandóan.
A sétákat imádja, érdeklődve mindent- mindenkit megnézve sétál, ha tud, oda megy az emberekhez, lehet, hogy a régi gazdit keresi, de az is lehet, hogy egy nagyon nyitott barátságos kutyus.
Kutyákkal már más a helyzet. Van, amikor bizonyos ideig eltűri Őket Ő is érdeklődve szagolgat, de van, amikor már a közeledésükre morogva reagál és támad.
Az étkeztetése egyenlőre gondot jelent, mert a szárazat nem eszi, ha beáztatjuk, akkor sem. Kétféle száraz tápot és egy félszárazt próbáltunk ki. Nasikkal ugyan ez a helyzet abból is több fajtát próbáltunk adni, nem kérte.
Egyedül idáig lángost evett csak.”

A hétfő igen izgalmasnak ígérkezett, mivel mentvényünknek időpontja volt a kozmetikushoz. Mint korábbi gazdájától megtudtuk, Bodzának nem a kedvence a kozmetikázás, így evvel számoltunk.  

„Tegnap Bodzát elvittük a kozmetikushoz, hát lány létére nem egy szépítkezős fajta.
Először amennyire lehetett kikefélte a szőrét Gabi a kozmetikus, aki ezért nem kapott jó pontot a kutyától. Utána jött a fürdés, na, azt nagyon élvezte, mert masszírozták. Örömmel tartotta, nyomta magát oda Gabi kezéhez hogy most itt, na, most ott. :-)
Utána megint rémes dolog jött szerinte, nyírták – vágták a szőrét... ez nem is sikerült valami fényesen, mert nem adta könnyen magát. Morgott, hörgött, vicsorgott, így szájkosár került rá és a fejecskéjét nem sikerült szépen rendbe tenni.
Testén több helyen gyógyuló seb van, a pofiján csomókban kellett a szőrt kivágni mert össze volt ragadva.
Majd hozzászokik apránként a cicomához, reméljük.
A jobb fülecskéje nagyon érzékeny volt, azt nem hagyta rendbe tenni csak a balt, össze volt benne gyűlve váladék.
Este elvittük orvoshoz, kapott fülcseppet. Jaj de élvezi, ha becseppentünk a fülecskéjébe és masszírozzuk! :-)
Az állatorvosnál nagyon jól viselkedett.
Az éjjel nyugiban telt el, most bejött hozzánk nálunk aludt.
Néha elvonul a másik szobába egy kis időre.
Bodza egy energia bomba. Sétából semmi nem elég, lakásban is egy örök mozgó le- föl rohangál.
Sokat kaparja az erkély és a lakás ajtót, nyűszög menne ki.
Nagyon szépen sétál pórázon. Könnyen tanul, ő rohanna, de ha visszafogjuk, lelassít, sűrűn visszanézz, hogy most jó-e a tempó? Rövid pórázra véve szépen sétál a láb mellett.”



Holnapra ismét program ígérkezik: Bodza megint az állatorvoshoz megy, ezúttal oltásra és chipezésre.

A fejleményekkel, történésekkel jövünk majd.. :)

2012. november 28., szerda

Köszönet a tárgyi adományokért!

Nagyon sok segítő szándékú ember olvassa blogunkat, facebook oldalunkat és weboldalunkat. Köszönjük nekik, hogy lehetőségeikhez képest tárgyi adományaikkal segítik munkánkat.

Kaptunk már Orsitól törölközőket, régi takarót, rongyszőnyeget védenceink alá, hogy ne fázzanak.
Érkezett hozzánk Ritától és párjától Janitól porszívó. Szintén Orsi hozott hozzánk szamovárt, korondi kerámia vázát, melyet a Vaterán igyekszünk értékesíteni, hogy a befolyó összegekből mentvényeink ivartalanítását, oltását, szállítását meg tudjuk oldani.
Mint tudjátok, kezdő egyesület vagyunk, kis létszámmal, nagy hittel és odaadással. 
Sokszor rajtatok, segítőinket múlik, hogy egy-egy akciónk sikeres tud-e lenni. 
Hálásan köszönünk minden felajánlást, melyet egyesületünknek tesztek.

Kaptunk már kölcsön kutyaszállító boxot, melyre nagyon vigyáztunk és amellyel sikerült megoldanunk két fuvart, egy óriás szuka, Teri és egy óriás kan, Buksi szállítását. Nem kis szervezést, jó pár levélváltást igényelt ugyan, hogy Gyöngyös mellől Budapestre érkezzen a box, de hála a küldőnek, Tibornak és ingázó munkatársának Zoltánnak, gyorsan célba ért a szállítmány. :-) 

Nagylelkű adományt vehettünk át egyik olvasónktól, Brigittától is, aki az alábbi képen látható termékeket adta át egyesületünk egyik tagjának.
Ezek a használati eszközök is felkerültek Vatera oldalunkra, melyekre licitálva segítségünkre lehetsz Te is! 


Vatera oldalunkat IDE kattintva éred el!

Amennyiben úgy érzed, szeretnél minket támogatni tárgyi adománnyal, írj nekünk a schnauzermentok@gmail.com címre.

Választhatod Adomány Központunkat is, melyen keresztül segíthetsz nekünk. Adományodért cserébe itt új, jó minőségű felsőruházati terméket választhatsz magadnak partnerünk webáruházából! Olvasd el a linken található információkat!



2012. november 27., kedd

Lichi


Lichi közvetített kutyus volt, még amikor az egyesület létrehozásán dolgoztunk. Akkori tulajdonosa az ebadó bevezetése miatt vált meg tőle… Szerencsére nem kellett sokat osztani a hirdetését, hamar rátalált a Gazdi (Sz. Bea), akitől ezt a kis beszámolót és nagyon szép fotókat kaptunk. Ezúton is köszönjük neki, és további sok-sok együtt töltött évet kívánunk nekik!

Lichi (korábban Öcsi) története

Lichi egy só-bors törpe Schnauzer. 2012 januárjában fogadtuk örökbe, akkor volt 3 éves. Mindenképpen ilyen kutyát szerettünk volna, de mivel sokszor elbizonytalanodtunk, hogy két dolgozó embernek lesz e kellő ideje egy kutyára, illetve mindenképpen örökbefogadni szerettünk volna, így kb. 1 évig kerestük az igazit. De nem találtuk. Aztán mikor elhatároztuk, hogyha nem tudunk örökbefogadni, tenyészőtől vásárolunk egy kölyök kutyust, akkor megláttam Őt a Facebook oldalatokon. Elsőre tudtam, hogy Ő az aki ránk vár, nem gondolkoztam tovább. A kötelező körök után végül január végén tudtuk elhozni.

Eleinte nagyon bizalmatlan volt, megviselte a gazdi váltás, ráadásul akkor ivartalanították, így az is rátett szegénykémnek egy lapáttal. Jutalom falatot sem akar elfogadni tőlünk, csak a rendes evéskor adott tápot. A műtét utáni felépülése is tovább tartott, mint általában. Az első időkben otthon voltunk vele, (felváltva a párommal) hogy szokjon minket és az új helyet, de nem nagyon barátkozott, csak feküdt és aludt. Pár hét elteltével, amikor a sebe is begyógyult vittem magammal a munkahelyre, hogy ott is velem lehessen. Van ott is fekhelye, és játékok is.



Ahogyan telt az idő egyre, barátságosabb lett, egyre jobban megszokott minket, és kb. 3-4 hét elteltével már örült nekünk és barátkozott, bújt hozzánk. Az idegenektől félt, és még most sem barátkozik nagyon. (de ez szerintem Schnauzer jellemvonás, ez a második ilyen kutyusunk J) Azóta elválaszthatatlanok vagyunk, szó nélkül sétál mellettünk póráz nélkül, minden kutyával kijön (kivéve azokkal a kan kutyusokkal akik „molesztálják” hiszen nem érzik rajta a fiú szagot).


Teljes mértékben mi vagyunk A GAZDÁI, elfogadott minket, érzi, hogy sokkal jobb helyen van, mint ezt megelőzően, és ezt meghálálva mi létezünk neki csak, senki másra nem hallgat, ha kutyával találkozunk, akkor csak akkor megy oda hozzá, ha megkapja az engedély Tőlünk. 





Egyszóval egy Angyal kiskutya Lichi, életünk legjobb döntése volt, hogy örökbe fogadtuk!!!




2012. november 20., kedd

Érdi Berni, alias Neo

Sokáig halogattam ennek a történetnek a megírását, bár happy and -el végződött, valahogy nem találtam a történeten fogást. Igaz, sok minden más teendő elvonta a figyelmemet és az időmet, talán ez is rásegített, hogy a lassan 2 hete elhozott Érdi Berniről eddig még nem esett szó.
Orsival, aki Tirolból jött haza Magyarországra, és mentett törpe schnauzerrel szeretett volna visszatérni oda,  akkor kezdtünk a levelezésbe, amikor ő még kint volt Osztrákban. Egyik alkalommal felajánlotta, ha itthon lesz végre, akkor kerít rá időt és a saját autójával levisz engem a tatabányai gyepire megnézni Terit, hogy meglássuk a bozont alatt valóban schnauzer lakik-e?
Ki volt tűzve az indulás napja, Orsi meg is jelent, és én a tatabányai címmel együtt egy érdi címet is magammal hoztam.
Egyik örökbe fogadónk, Zénó gazdija hívott nem sokkal előtte, hogy van egy bácsi, akivel Érden futott össze, miközben Zénót sétáltatta. Beszélgetésbe elegyedtek és kiderült, a bácsi elajándékozná a nála lévő 6 hónapos só-bors kanocskát.
Hálás vagyok Orsinak, aki levezette velem Budapest - Tatabánya - Érd - Budapest távolságot, időt és benzint áldozva a kutyusokért, az egyesületért.
Hála neki, Teriről megtudtuk, hogy egy csodaszép fiatal schnauzer szuka, a 6 hónapos kanocskáról pedig kiderült, hogy félős, nem szocializált, sosem volt pórázon, még utcán sem járt.
Hátsó kertből, a garázson keresztül, nyakánál fogva hozta a bácsi, a bozontos kutyust. Este 6 órára voltunk a címen, a sötét és mi, a két idegen nem nyertük el a kutyus bizalmát. Igyekezett ugyan, szimatolt, lapíva közeledett, de aztán visszabújt a gazdi lába mögé. A fotók sem lettek túl jók, amit készítettünk, hogy megmutassam a csoportnak kiről is van szó? A lámpafénybe lett felrakva a lépcsőhöz, de látszott rajta, tanácstalan, bizonytalan, hogy is kell ezen közlekedni?



Sajnos Orsi eleve szukát szeretett volna, mert mindig is szukái voltak... és bár ugyan vacilált, hogy ha kialakul a szimpátia, akkor örökbe fogadhatná ezt a kiskutyát... de sajnos a kanocska a viselkedésével, félénkségével, nem nyerte el Orsi bizalmát.
Hazafelé szomorúan beszélgettünk a nevenincs kis jószágról, akinek rehabra lesz szüksége, ha sikerül neki ideiglenes találnunk.
Gyors körbekérdezés után kiderült, a kutyust tudja fogadni egy kedves ideiglenesünk szerda délután. Ekkor még csak hétfő esete volt, nekem pedig kedden elszállt a netem. Morgolódtam, bosszankodtam, majd úgy döntöttem, nem hagyom tétlenül a napot, kimegyek Érdre Berniért (ahogy magamban elneveztem), itthon megkozmetikázom, felcsinosítom és másnap mehet az ideigleneshez. Nos, ekkor dőlt el Berni sorsa.
A tulajdonos aláírta a lemondó nyilatkozatot, megkaptam az oldási könyvet, elbeszélgettünk a kiskutya eddigi táplálásáról, oltásairól, tartási körülményeiről.
Bernit boxba raktam, ami mellett ott ült az én kis öregem, a 15 éves szintén mentett Grafitom.
Berni az út folyamán nagyon jól viselkedett. Néha nyüszögött csak. Nem nyálzott, nem stresszelt, meglepően jól viselte az utat, pedig előtte autóban sem ült még.

Hazaértem, kicsit hagytam ismerkedni az új környezettel, a kutyámmal, kapott friss vizet, kerti sétát, majd jött a kozmetikázás és fürdetés, hogy azt a terjengő vizeletszagot eltávolítsam róla, mely a bundájából áradt.
Berni teljes meglepettségemre a kozmetikát is rendkívül jól tűrte. Felnőtt kutyákat megszégyenítő türelemmel állt és szépült. :-)
Egyre több kellemes meglepetés ért a kiskutya kapcsán.
Eljött a délután és lányom hazaért az iskolából... szerelem volt első látásra. Majd jött anyukám, aki szintén szemet vetett erre a kedves, bújós, szeretetéhes kiskutyára. Engem sem kellett kétszer kérni, hiszen az én fejemben is megfordult, hogy milyen klassz is lenne, ha Berni maradhatna. Persze hazaért a zordon férjem is, akivel tudtam nem lesz könnyű egyezségre jutnunk, végül komoly árat szabott. Ha Bernit választom, akkor soha többé nem jöhet másik kutya hozzánk ideiglenesbe, ha Berni gazdikereső lesz, akkor még van módom más kutyán is ideiglenesként segíteni.
Tudta hogy feladta a leckét nekem. Melyik ujjamat is harapjam meg? Ott a lányom és az anyukám, (na jó, én is), akit Berni levett a lábáról, és ott van a többi kutyus, akin még segíthetnék.
Aludtunk rá egyet.

Bernit lányom átkeresztelte Neo-nak és érdekes mód erre a névre rögtön hallgatott, míg a Bernire nagyjából a füle botját sem mozdította. Neo tehát, minden körülményt, kitételt és lehetőséget mérlegelve maradt, úgy érzem jó helyen. Itt van neki egy türelmes család, egy idős kutya, aki meg tudja mutatni neki, hogy a póráz jóbarát, hogy az utcán nem kell félni, hogy a simogatás elől nem kell a talajba lapulni, mert senki nem fogja többé büntetni azzal, hogy a nyakánál fogva cipeli őt. Neo nyugodt, kedves kutya, aki még fél az ismeretlentől, de jó úton haladunk a felé, hogy karakán kis fickó váljon belőle.

A napi többszöri sétából imád hazaérni, az utca végén már szaporázza a lépteit, hogy kapun belül legyen. A kertet jobban szereti mint a nyílt utcát, az autóktól már nem annyira fél. Idegen kutyáktól még maga alá vizel az utcán és a macskáktól is lapítva távolodik.
A lakásban kifejezetten biztonságban érzi magát az öreglány (Grafit) és családunk körében.
Az első napokban nem evett és nem ivott, és a fülét is rázta. Eléggé megviselte a környezet változás, hirtelen kitárult neki a világ és ezt nehezen dolgozta fel. A fülére cseppeket kapott, a fejrázás megszűnt, a stresszoldásra pedig enzim pótlást kapott, hogy oldottabb legyen és táplálkozni is legyen kedve.
Biztos vagyok benne, hogy pozitív, kellemes élmények segítségével a sok rossz tapasztalat miatt berögzült viselkedés felül fog íródni és egy vidám, boldog kiskutya fog hamarosan kibontakozni előttünk.
Én teljes szívemből szurkolok neki!

Neo mára már kedvesen jelzi, ha szeretetre vágyik, odajön, gyengéden megérint, ránk teszi a mancsát és vár.









2012. november 17., szombat

Fidelis története


Október második felében kaptunk egy hívást, a Salgótarjáni Önkéntes Állatvédők kerestek meg bennünket, egy kis fekete törpe ügyében, akit nagyon mostoha helyzetből sikerült megmenteniük. A kutya ápolatlan, elhanyagolt, tetves és bőrbeteg volt, és még vemhesnek is tűnt – amiről szerencsére hamar kiderült, hogy nem igaz. Természetesen felajánlottuk segítségünket, hogy közös erővel rendbe hozzuk a kis védencünket, és olyan gazdit találjunk neki, ahol végre ő is boldogan, igazi kedvencként élhet szeretetben és boldogságban.

Pár nappal később egyik önkéntesük felhozva magával Pestre, és saját gondozásába vette, így külön befogadót nem kellett neki keresni, ami amúgy a legnagyobb probléma szokott lenni egy-egy kutya érkezésénél, hogy hova is tegyük?!

Az első fotó, amit kaptunk a kis lokátorfülűről:


Nos Fidelis nem panaszkodhatott, a lehető legjobb pótmamit kapta, Kata mindenről gondoskodott, folyamatosan vitte dokihoz, ápolta, gondozta, tanítgatta. Megkapta a szükséges oltásokat, chipet, gyógyszereket, kozmetikázva lett. Állapota folyamatosan javult, így kedélye is, megmutatta milyen kis virgonc kutya.


Közben az is kiderült, hogy szinte majdnem teljesen süket a kisasszony. Bizonyos frekvenciákat meghall, de ez elég minimális. Ez azonban őt semmiben nem zavarja és nem gátolja, boldogan várta, hogy gazdikereső kutyává léphessen elő, és eljöjjön érte is az IGAZI! Mivel állapota gyorsan javult, és a gyógyszereit is lehetett csökkenteni, nem kellett sokat várni. Hamar kiplakátoltuk, hogy jöhetnek a kérők, és az az érdekes helyzet állt elő, hogy az első komoly érdeklődő mindenben megfelelt a Fidelissel kapcsolatos elvárásainknak. Egyetlen kérdés az volt, hogy vajon a gyerekekkel hogy jön ki, de ezt hamar sikerült letesztelni, és a lehető legjobb eredmény született.

Az örökbefogadó család szándéka annyira komoly volt, hogy már másnap felkerekedtek és látogatóba mentek Fidelishez, ahol kölcsönös szerelem alakult ki. /Itt megjegyezném, hogy az egész család ott volt és saját kutyájukat is elvitték, hogy a két kutyus összebarátkozhasson. Azt hiszem, ez kellene, hogy mindenkinek természetes legyen, hiszen egy új családtagot fogadnak be./ Na de térjünk vissza a szerelemhez… Hamar megjött a visszajelzés, hogy ők bizony szeretnék magukhoz venni a snaci kislányt!
November 12-én került sor az ivartalanításra, és evvel egyidejűleg akkor már levették a farkaskörmeit is, leszedték a fogköveit, és megvizsgálták alaposan. A műtét jól sikerült, semmi komplikáció, probléma nem volt.

Betty és családja folyamatosan érdeklődött az állapotáról, hogy van, miket vegyenek neki, elmentek meglátogatni… legalább annyira várták, mint amikor egy baba érkezését várják egy családba. 

Pont ennek köszönhetően Katával, az ideiglenessel együtt úgy döntöttünk, hogy az előzetesen megbeszéltektől (mely szerint csak a varratszedés után költözik majd mentvényünk) eltérünk, és már ezen a hétvégén átcuccolhat a kislány új, végleges otthonába, így a lábadozás második felére már ott kerül sor, és az új gazdik viszik vissza varratszedésre szerdán.
Nos, a nagy nap eljött, Fidelis ma reggel útra kelt. Sokat nem kellett ám utaznia, még a kerületet sem hagyta el, így akik a XVII. kerületben járnak akár össze is futhatnak egy séta során vele és a gazdikkal!

Boldogan és bátran fedezte fel a lakást, ismerkedett és barátkozott mindenkivel, gyorsan befalt minden kaját, amit új pajtása Toti meghagyott. Persze a tölcsérrel gyakran felakadt itt-ott, és Toti is kicsit ijesztőnek találta a tölcséres kutyát, de már most látszott, hogy nagy játékok lesznek ott. Készült pár fotó – amik persze nem a legjobbak, mert Fidelis meg sem állt -, aláírtuk az örökbefogadási szerződést, majd érzékeny búcsút vettünk a Családtól, melynek már Fidelis is a tagja.

Így került Fidelis kevesebb mint egy hónap alatt az utcáról egy boldog életbe!

Ui: Természetesen nem minden kutya ilyen szerencsés, nem mindegyik talál ilyen gyorsan szerető otthont magának, de a célunk, hogy lehetőségeinkhez mérten minél több snacinak segítsünk, ezért kérjük adományával Ön is támogassa a Schnauzer Mentést, hiszen ezzel egy vagy több schnauzeren is segíthet!
Köszönjük!

2012. november 15., csütörtök

JOSERA tápok



Tagjaink közül többen vannak, akik régóta használják saját kutyáik takarmányozására a német Josera tápokat, és igen jó véleménnyel vannak róla. 

A németországi Kleinheubach városában található JOSERA a nagy múlttal és tradíciókkal rendelkező, családi kézben lévő ERBACHER üzletcsoport részeként jött létre. A cég közel 65 éve gyárt állateledelt. Védjegyét a kiváló minőség, a szigorú ellenőrzés és a folyamatos fejlődés mellett tette le. Gyakorló és elméleti szakemberek együtt dolgoznak azon, hogy a legmodernebb technológiát és kutatási eredményeket felhasználva a fogyasztói minden igényét kielégítsék. Ami a minőséget garantálja:


1. Nagy arányban emberi fogyasztásra alkalmas húsalapanyagok felhasználása, gondosan kiválasztott növényi összetevők.

2. Kíméletes nyersanyag-feldolgozás (a legmodernebb sajtolási technológia alkalmazása).
3. Szigorú szabályok alapján megválasztott beszállítói kör.
4. Saját kutatólabor. Az itt dolgozó takarmányozási szakemberek kutatómunkája biztosítja a folyamatos innovációt.
5. A termékek nem tartalmaznak mesterséges színező és íz fokozó anyagokat.
6. A JOSERA DIN ISO 9001:2000, illetve a HACCP által előírtaknak megfelel.
7. A cég nem folytat semmilyen állatkísérletet termékeinek kifejlesztése során.


Múlt héten végre régi álmunk teljesült. :-)

A Josera tápok magyarországi importőre egyesületünk mentvényeit támogatja, így a gondozásunkban lévő állatok megfelelő  ellátásban részesülnek.

2012. november 14., szerda

Kutyásodásunk rövid története.


A történet egy kellemes őszi este kezdődött. Gyanútlanul kutyagolok haza a buszmegállóból, fülembe Nina Simone dúdol szóval majdnem tökéletes az idill, benyitok a házba és a két gyerek nekem esik.
-''Kutyu, kutyu, kutyu! ''
Mi van???
-Hát lesz kutyánk - szól a gyerekszáj.
Nem értem mi van velük reggel még mikor iskolába mentek normálisnak látszottak most meg ez a "kutyuuu, kutyuuu."
A feleségemre nézek aki közli hogy mindenképp szükségük van a gyerekeknek egy kutyára. Hat évig nem volt (azóta lakunk kertes házban) most meg Adj Uram Isten azonnal kutyánk lesz. De hát mit tehet egy szegény elnyomott családapa, engedelmesen beleegyezik mindenbe.
Már az időpont is ki lett tűzve, október 20. szombat, utána ott van a 23.-i ünnep miatt négy nap, amikor össze  lehet szokni a kutyával, úgyhogy nekünk addig ki kell nézni azt a négylábú szőrmókot aki családunk ötödik tagja lesz.
Mivel ennek a fele sem tréfa, hát én is belevetettem magam az Illatos útról elhozható kutyák képei közé hogy lássam a felhozatalt, bár korlátok közé lettem szorítva mert nekünk csak kistestű kutyánk lehet kötötte ki a családi tanács (egy ellenszavazattal, mert hát a kutya a Bernáthegyinél kezdődik szerintem, ami annál kisebb az csak kuty ). De én azért próbálkoztam, valahogy így:
- Oda nézzetek egy vizsla! 
- Apaaa kistestű!!!!
- De ez a dalmata milyen szép!
- Apaaa kistestű!!!!
- Na és ez a német juhász?
- Apaaa kistestű!!!!
- Na jó de ez a vizsla szerű?
- Apaaa kistestű!!!!
Szóval nagyjából így teltek az estéink, és a nagy nap egyre közelebb volt de mi még nem jutottunk dűlőre, hisz még egy ebet sem találtunk aki mindannyiunknak maradéktalanul megfelelt volna. Amit meg kinéztünk az, hirtelen rejtélyes okokból gazdisodott. És akkor véletlenül már nem is tudom melyik oldalon megláttam Zénót a törpe schnauzert, és tudtam hogy a keresés részemről le is zárult.  Hát a Pitykének is ilyen kutyája volt! Na jó egy kicsit nagyobb, de ilyen!
És a volt osztálytársaméknak is ilyen van a Marcipán! Na jó Marcipán óriás snaci, de snaci! Azonnal riadó, mindenki, ide nézzétek!
- Jaj de cuki! Milyen édes! Tündéri pofija van! etc.  
Ezek voltak a reakciók, de aztán nézték tovább a kutyákat, én meg mondtam folyamatosan hogyapitykehogyamarcipán.
Később a kislányom odajött és nekem szegezte a kérdést :
-Apu mi az a Pityke?
Ilyenkor imádom a XXI.-ik századot! Irány a YouTube, és a gyermek máris nézi Pityke kalandjait, majd kicsit később folyamatos - Marcipán sziréna! kiáltásokkal szirénázva eltűnik a szobájába.

Másnap a feleségem felhívta a megadott számot, és utána kicsit szomorúan közölte hogy már többen jelentkeztek a kutyusért, de azért holnap vár minket a hölgy akinél ideiglenesen van a kutyus, szombatig maradhat nála a kutyus, addig kell kiválasztani a megfelelő gazdit.  Tehát holnap suli-munka után irány Csepel kutya nézőbe.
Kollégám aki csepeli bíztatott hogy béreljek helikoptert ha időbe kiakarunk érni mert délután ötkor a Kelenföld - Csepel viszonylat az maga a Mission : Impossible. Amúgy is igen pozitívan állt a problémánkhoz:
-mineknektekakutyaazcsakegycsomónyűgszőrösugatsétálnikellvinnikifográvigyáznihanemvagytokotthon......

És így tovább.
A következő nap rettentő lassan telt, de végül mindjárt öt óra, fájront, és indulás a partra ... ja bocs Csepelre. Mi mindketten a XI.-kerületben dolgozunk a gyerekek meg Budaörsön járnak suliba, és most a feleségem nyerte meg a gyermekek sofőrje címet mert nekem később kell mennem dolgoznom,  Ő meg cserébe előbb végez, szóval Csepel előtt még egy Újbuda-Budaörs-Újbuda kanyart is be kell iktatni. És innentől felgyorsulnak az események:
16:35 Telefon: - A Bence még nincs itt, most hívtam a sulit onnan eljött! Hol lehet ?
16:50 Telefon: - Még mindig sehol ez a gyerek megőrülööök!
17:05 Telefon: - Szia Apa Bence vagyok, képzeld baleset volt a busznál és nem tudott menni ezért jó sokat álltunk. - Na jó de hol vagytok? - Már az autópályán.
17:17 Megjönnek. Jöhet a Belga: "Kocsiba be ablakot le, könyököt ki, kettesbe be... megyünk a lágymányosin 100-al...."
Na itt a bökkenő. Hála a magasságos várostervezőknek a lágymányosi félig zárva max. katonai sebességgel lehet közlekedni 1-2-1. Ezért inkább a Petőfin próbálkozunk, ott se jobb hála  a körút lezárásának.
17:30 Már az Allé-nál járunk, hát ezt a távot gyalog oda vissza megjárom ennyi idő alatt.
17:55 Ha erősen tekergetem a nyakam, már talán látom a Petőfi híd elejét.
18:05 Ott a Boráros tér. ( Milyen jó hogy van szemüvegem mert így Budáról is láthatom )
18:15 Soroksári út, sínen vagyunk mint József Attila, innen már sitty-sutty és ott vagyunk. És tényleg pár perc és száguldunk a Szabad kikötő úton.
-Tudod hogy kell menni? - kérdi a nejem.
- Persze, megnéztem a Google-n - válaszolom magabiztosan, meg különben is ismerem csepelt... csak most valahogy nem jut eszembe.
Mert ide kérem galádul mindenféle új utakat építettek az elmúlt tíz évben mióta nem jártam erre.
Tanácsház tér, Csepel Pláza bakker itt kellett volna befordulni! Na majd a következőn.
Majd pár perc -ott kellett volna befoorduulni! nem jobbra! balra ! mondom hogy rossz felé mész! akkor ülj ide te! majd legközelebb te vezetsz! de már megint rossz irányba fordultál nézd már meeg! 
után megérkeztünk. Ahogy szállunk ki az autóból nyílik a kapu, és egy kislány megjelenik egy törpe snacival  a két gyerek egyből : - Jaj de édes! 
A kislány pedig egyből tudja mi járatban vagyunk mert szól  : - Ő nem a Zénó! - és beinvitál minket a házba ahol vár minket az ideiglenes gazdi.
A kölcsönös bemutatkozás után, végre teljes élet nagyságban szembe találjuk magunkat ZÉNÓ-val.
Nem tudom ki van jobban megilletődve a kutyus vagy mi.
Zénó kicsit bizalmatlan, a férfiakat pedig nem nagyon kedveli - tudjuk meg.
Ezután egy kiadós sétával egybekötött beszélgetésbe fogunk, rengeteg információt kapunk Zénóról, a törpe snacikról, és persze nekünk is sok információt kell közölnünk magunkról a körülményekről a terveinkről, és hogy miként képzeljük a közös életünket a kutyussal. Séta közben úgy veszem észre a gyerkőcök csillogó szeméből hogy Zénó igencsak bejött nekik, és Zénó is oldódott egy  kicsit velünk szemben, még velem is ismerkedett félretéve aggályait a férfiúi nemmel kapcsolatban. A séta után, még egy kis etetés.  Mi a kutyát, a házigazda a mi két éhes gyerekünket ellátmányozza. (Köszi Trixi   :-) .
Elbúcsúzunk Zénótól, és az ideiglenestől, aki megígéri hogy hamarosan értesít minket bármilyen döntés is születik a befutó gazdi kilétéről.
Beülünk a kocsiba 20 perc alatt Érden vagyunk, nyoma sincs már a délutáni dugónak. Az úton hazafelé mind a négyen megegyezünk abban hogy nagyon szeretnénk Zénó gazdik lenni, de azért ne éljük magunkat bele teljesen, főleg a gyerekek nehogy a végén nagy legyen a csalódás. Ha esetleg nem mi leszünk a befutók akkor szombaton megyünk az Illatosra és kutya nélkül el sem jövünk!  Vezetés közben eszembe jutott hogyha hozzánk kerül  Zénó, akkor sűrűn kell kozmetikushoz hordani nehogy úgy járjunk mint az egyik Leslie Nielsen filmben:
" Elég morcos a kutyája!
- Talán azért mert ez a hátulja!
- Áááá. Már értem miért fogadta annyira vonakodva a kekszet! "
Na de hol van az még hogy azon gondolkozzunk hogy hol találunk kutyakozmetikust.

A következő nap igyekeztem nem folyamatosan arra gondolni hogy vajon mi leszünk-e kiválasztottak vagy sem. De nem igazán ment, megvallom őszintén hogy első látásra beleszerettem azokba a mélybarna szemekbe, és abba a kis szőrmók pofiba amivel Zénó megvan áldva.
11 körül telefon:
Blablabla Kft. jónapot kívánok! - szólok bele.
- Szia Zénó tulajdonos! - szól bele a nejem.
Hurrráááá! Mi vagyunk a kiválasztottak!
Szombat délelőtt érkezik Zénó hozzánk.- közli.
Szombat. Irtó messze van. De végül csak eltelik a csütörtök is a péntek is. Kis családom beszerzi a pórázt, a nyakörvet, és várja a szombatot.
Szombat reggel korán kelés rendrakás, villám takarítás, várakozás.
Telefon, késnek, baleset van az úton, dugulnak.
Telefon, itt vannak!
A kapu felé tartva hallom ahogy az utca többi kutyája üdvözli  az új jövevényt.
És itt van Őtörpesége Zénó, pórázon tipeg befelé, kicsit félénken tekingetve szét a kertben.
A ház sarkánál egy kicsit megállunk beszélgetni had szokja addig is a környezet, majd bemegyünk a házba kitöltjük az örökbefogadáshoz szükséges papírokat. A kutyus lehetőleg nem mozdul az ideiglenestől ha nem muszáj.  Aztán nyakörv csere, feltesszük rá a pórázt, és kikísérjük az ideigleneséket, Zénó persze menne velük, de aztán viszonylag könnyen beletörődik hogy Ő most itt marad. Mi integetünk Ő egy kicsit sírdogál (tényleg kicsit), majd miután kifordultak az utcából beindulunk a házba. 
Immár öttagú családként!

És befele menet elkészül az első kép, ami nem jöhetett volna létre az SOS Schauzer - Fajtamentés nélkül!

Nagyon szépen köszönjük Nekik!

2012. november 12., hétfő

Nyílt levél - vasárnapi fuvar

Kedves Tibor!

Tegnap este már nagyon fáradt voltam, nem írtam Neked.
A boxnak nagyon nagy hasznát vettük, hálás vagyok érte! 
Reggel kilenckor indultunk Pestről és Pirost a fiatal óriás szukát vittük magunkkal az én textil boxomban. Terit Tatabányán, a gyepmesteri telepről vettük fel és került a te boxodba. Így utazott velünk ő is a Siófoki Eb-árvaházig. 
Hiába nem adtak egyikőjüknek sem már enni előző este, szinte törvényszerűen telepakolta mindegyik a boxot róka komával. :-( Még jó hogy raktunk szőnyegeket alájuk...


Teri kabátját megigazítottam Siófokon, mert borzalmas állapotban volt a szőre.


A nagy munkában a fejem felett a befogadók és a mentésben részt vevő kollegina, Andi jól érezték magukat, Terivel teljes egyetértésben:


Kiderült, hogy nagyon csinos kislány bújt meg a kóc alatt:


Terit nem kopaszítottuk le, a lehető legnagyobb szőrben hagytuk. 

 Szerintem kapós lesz. Fiatal, szép és nagyon kedves, jó idegrendszerű kutya. Semmiben nem gátolt minket, közreműködő, vidám tinédzser. Remélem hamar gazdisodik majd!

Pár szó Pirosról:


Piros, akit sokáig hirdettünk, nem keltette fel senki figyelmét, viszont a németországi fajtamentés talált számára megfelelő helyet, így ő nemsokára német gazdihoz kerül, ivartalanítás után.

Tibor, végül a boxodat nem hagytuk Siófokon, ahogy megbeszéltük, mert utána mentünk tovább egy másik településre és Pest felé felvettünk egy 6,5 éves kant, aki még soha nem utazott kocsiban.


Buksit kolléganőm próbálta meg lekenyerezni, aki előrelátóan hozott magával ínycsiklandó jutalomfalatokat. Buksi határozott területvédő morgása és ugatása hamar alább hagyott egy-egy bekapott falat után.


Búcsúzás, utolsó játék.

A gazdi aggodalma, hogy nehéz lesz őt utazásra bírni, nem volt alaptalan. Átvételkor könnyen átvertük a kutyust és önmaga ugrott be a boxba, hogy a bedobott jutifalatot megkaparintsa.
Andi ötlete, hogy a műanyag boxot magunkkal hozzuk, jónak bizonyult, mert 15 perc alatt a nagy textil boxomat darabokra szedte volna, de a tiéd állta a sarat :-) Végül belenyugodott az eseményekbe és az út további részét már nyugodtan töltötte Pestig, az állatorvosig.

Sajnos az oltás és chip beültetés után már nehezebb volt visszavarázsolni őt. "Hülye azért nem vagyok" gondolta és rendesen betámasztott a box előtt. Lemeccseltük ;-)
Sötétben érkeztünk meg az ideigleneshez, ahol a múlt hét végén épített tágas kennel és kutyaház, valamint  friss víz és étel várta.
Könnyen lenyelte a konzervhusiba rejtett féregtelenítőket is.

Buksi jó területvédő kedves kan, akihez azért nem nyúl elsőre bizalommal az ember. Szép, nagy, tiszteletet parancsoló, egészséges kutya, akire büszke lehet az ember. Korábbi gazdája könnyes szemekkel adta át nekünk.  Sajnos nem tudták megoldani mindennapos gondozását. A lehető legjobb döntést hozták, esélyt adva Buksinak a további boldog évekre.  Számára határozott, lehetőleg férfi gazdit keresünk, aki pozitív hozzáállással, pozitív megerősítésekkel, következetességgel tudja majd kivívni Buksi bizalmát és tiszteletét. Ez a kutya szeret mozogni, rongyozni, játszani, így elsősorban sportos, aktív gazdit képzelünk el neki.

Üdvözlettel: Trixi

Utóirat:
A tatabányai gyepmesteri telep két munkatársát, Krisztinát és férjét külön köszönet illeti meg a fuvarozást megelőző hetekben a telefonos és e-mailes kapcsolattartásért, a türelmükért és a segítőkészségükért, a hozzánk való alkalmazkodásukért!
Köszönet továbbá a Siófoki Alapítványnak, hogy mentvényeinknek helyet biztosítanak!

2012. november 5., hétfő

SOS támogatásra van szükségünk!

KÖZLEMÉNY!

Jelenleg futó projektjeinkhez támogatókra van szükségünk! Az alábbi schnauzerek elhelyezéséhez, ivartalanításához, chippezéséhez, fuvarozásához azonnali anyagi segítségre van szükségünk!
  • Óriás schnauzer szuka 1 éves Teri
  • Óriás schnauzer kan 6 éves Buksi
  • Törpe schnauzer kanocska fél éves Érdi Berni
  • Óriás schnauzer szuka Piros
  • Törpe schnauzer kanok 8 és 4 éves együtt Frédi és Béni
  • Törpe schnauzer szuka 3 éves Fidelis
Piros, Teri és Buksi fuvarozása (felvétel, átadás) Budapest, Tatabánya, Siófok, Füle, Budapest útvonalon fog történni, ami benzinköltségben nekünk kb. 12 ezer forintot jelent + autópálya matrica! Bárki, aki tud bármilyen minimális összeggel támogatni minket, tegye meg, mert óriási szükségünk van a segítségre! Nem győzzük önerőből.
Segítsetek!

Egyesületünk adatai:



2012. szeptember 30., vasárnap

Snauzi-láv + VIDEO



Beszámoló Eszterünk tollából

Írtam már, hogy Lola teljesen megfelel az általam elképzelt kutyának, de bebizonyította, hogy képes felülmúlni minden képzeletemet…
Következetesség mindenek felett…Lola mára 13 hónapos fiatal hölgy. Megtanultuk a szokásost az elején…Ül,fekszik, pacsit, lábhoz, piti, parancsra ugatás, póráz, behívás, tokkal vonóval. Hihetetlen feje van…Ötnél többször nem kell elmondani, mutogatni neki semmit. Szuper megbízható hű társ lett. Nem okoz csalódást.
Kicsi volt még, mikor kitaláltam, hogy a lelövős trükköt megtanítom neki. És persze azt, hogy „halott kutya nem csóvál”.
Hogy értsétek: a kezemmel pisztolyt formázok és „PUFF” lelövöm. Kutya eldől és mozdulatlan marad amíg fel nem oldom.
Nos…Először a „feküdj”-ből indultunk, és sokat gyakoroltuk, hogy az oldalára dőlve mozdulatlanul maradjon. Ehhez neki óriási bizalomra volt szüksége, amit gyerekkorától kezdve kölcsönösen felépítettünk, hiszen nekem is bíznom kell benne és neki is bennem.
Egy ilyen pocakfelkínálós-fekvős- mozdulatlan helyzetben ő felkínálja nekem mindenét, amit az állatok ösztönösen védenek. Ismerem az érzékeny lelkét, a szeméből is tudom, hogy mit gondol.
Valahogy nem tudta összekötni a „lelövés”-t magát az eldőléssel. Raktam ide, raktam oda, szoktattam hónapokig, de gyanús volt nekem… Úgy éreztem, hogy tetteti a hülyét.
Fogtam egy sajt tálat és elkezdtük a gyakorlatokat. Megcsinálta a szokásos, jól bevált mutatványait, sajt be, boldogság, öröm.
Hirtelen úgy éreztem, eljött a pilanat :D
Sajt falat megmutat, kutya minden idegszálával figyel, egyenesen hason fekszik.
„BENG-BENG!”
És Lola agya hirtelen kapcsolt, összerakta a hangot a mozdulattal és ájultan az oldalára omlott. (igen, omlott tétova elszántsággal)
Persze „halott kutya” csóvált...
Még egy lövés, és Lola mozdulatlanul várta, hogy mikor oldom fel, majd boldogan falta a diós goudát.
Mindannyian annyira boldogok voltunk, hogy sírva röhögtünk és megint biztossá vált, hogy sose lesz más fajtánk.
Lola pedig aznap jutalomból a szobánkban alhatott a fotelban. Az én kis elégedett gyönyörűségem…..

A videót megnézhetitek itt, ha van Facebook fiókotok:

2012. szeptember 18., kedd

JÁTÉK nem csak schnauzereseknek!




Nyerj egy új Julius K9-es powerhámot!

Egyesületünk részére egy örökbe fogadónk felajánlott 1 db Julius K9-es powerhámot, mely a nyertes által megadott méretben és színben, 2 db EGYEDI (kívánságfelirattal) kerül postázásra a nyertes számára.
Mit tegyél, hogy neved a kalapba kerüljön? Lájkold a facebook oldalunkat, lájkold és oszd meg ezt a bejegyzést!
Ha már korábban lájkoltál minket, biztos lehetsz benne, a Te neved is sorsolásra kerül. Lájkold és oszd meg ezt a posztot!
A játék 2012.09.30.-án zárul.
A sorsolást és az eredményhirdetést 2012.10.01-én  tartjuk.

Munkára termett

Beszámoló egyik egyesületi tagunk élményeiről.

Milyen a közös munka egy schnauzer-rel? 
Nehéz szavakkal összefoglalni, azt meg kell tapasztalni!

Ha új dolgot kell tanulni akkor nagyon lelkes és igyekvő. Felemelő érzés amikor a gazdi körül ugrándozik, mosolyogva, farok csóválva, hogy vajon mi a következő feladat amit meg kell tanulni. Ha tanácstalan, ránk néz kérdő szemekkel, hogy ugye most ezt kellett csinálnom és várja a megerősítést, vagy próbálkozik tovább töretlen lelkesedéssel, egészen addig amíg meg nem kapja a várva várt jutalmat.

Ilyenkor velünk örül, és szívünk szerint megölelgetnénk és megpuszilgatnánk (és ha nem látja senki néha meg is tesszük.) Amikor rájön, hogy mi a feladat, lelkesen ismételgeti  a csillogással a szemében, hogy Ő már tudja, hogy mit szeretne tőle a gazdi.
A gyakorlást mindig eredménnyel sikerül abba hagyni, mindig közelebb jutunk a célunkhoz. Az egyik legmeghatóbb dolog, amikor azon kapjuk magunkat, hogy a kutyánknak túl egyszerű a megtanulandó feladat és Ő próbálná tovább vinni, tovább fejleszteni a dolgot töretlen lelkesedéssel, de már nem kellene, mert már tudja. És miután leesik neki, hogy most ’csak’ ennyit várnak tőle, akkor értetlenkedve néz ránk ’komolyan csak ennyit vársz tőlem?’ kifejezéssel az arcán.

Csodálatos dolog, ahogy egyre jobban megismerjük Őt, rájövünk hogyan lehet gyorsan és könnyen együttműködni vele. Sőt szép lassan ismerni fogjuk az apró rezdüléseit, a sóhaját, a halk morcogását, a reggeli felébredtem hangot, mindent.  Ő addigra már rég kiismert minket. :-)
Az iskolában is éltanuló, és amikor  pár alkalom után rájön az ember, hogy ez nem véletlen, és nem a szerencsén múlik hogy most épp mi tudjuk megint a  legjobban a feladatot, akkor elkezd dagadni az ember melle a büszkeségtől, és tudja, hogy a megfelelő kutya-gazdi páros talált egymásra.

Évi és Snowy

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More