A történet egy kellemes őszi este kezdődött. Gyanútlanul kutyagolok haza a buszmegállóból, fülembe Nina Simone dúdol szóval majdnem tökéletes az idill, benyitok a házba és a két gyerek nekem esik.
-''Kutyu, kutyu, kutyu! ''
Mi van???
-Hát lesz kutyánk - szól a gyerekszáj.
Nem értem mi van velük reggel még mikor iskolába mentek normálisnak látszottak most meg ez a "kutyuuu, kutyuuu."
A feleségemre nézek aki közli hogy mindenképp szükségük van a gyerekeknek egy kutyára. Hat évig nem volt (azóta lakunk kertes házban) most meg Adj Uram Isten azonnal kutyánk lesz. De hát mit tehet egy szegény elnyomott családapa, engedelmesen beleegyezik mindenbe.
Már az időpont is ki lett tűzve, október 20. szombat, utána ott van a 23.-i ünnep miatt négy nap, amikor össze lehet szokni a kutyával, úgyhogy nekünk addig ki kell nézni azt a négylábú szőrmókot aki családunk ötödik tagja lesz.
Mivel ennek a fele sem tréfa, hát én is belevetettem magam az Illatos útról elhozható kutyák képei közé hogy lássam a felhozatalt, bár korlátok közé lettem szorítva mert nekünk csak kistestű kutyánk lehet kötötte ki a családi tanács (egy ellenszavazattal, mert hát a kutya a Bernáthegyinél kezdődik szerintem, ami annál kisebb az csak kuty ). De én azért próbálkoztam, valahogy így:
- Oda nézzetek egy vizsla!
- Apaaa kistestű!!!!
- De ez a dalmata milyen szép!
- Apaaa kistestű!!!!
- Na és ez a német juhász?
- Apaaa kistestű!!!!
- Na jó de ez a vizsla szerű?
- Apaaa kistestű!!!!
Szóval nagyjából így teltek az estéink, és a nagy nap egyre közelebb volt de mi még nem jutottunk dűlőre, hisz még egy ebet sem találtunk aki mindannyiunknak maradéktalanul megfelelt volna. Amit meg kinéztünk az, hirtelen rejtélyes okokból gazdisodott. És akkor véletlenül már nem is tudom melyik oldalon megláttam Zénót a törpe schnauzert, és tudtam hogy a keresés részemről le is zárult. Hát a Pitykének is ilyen kutyája volt! Na jó egy kicsit nagyobb, de ilyen!
És a volt osztálytársaméknak is ilyen van a Marcipán! Na jó Marcipán óriás snaci, de snaci! Azonnal riadó, mindenki, ide nézzétek!
- Jaj de cuki! Milyen édes! Tündéri pofija van! etc.
Ezek voltak a reakciók, de aztán nézték tovább a kutyákat, én meg mondtam folyamatosan hogyapitykehogyamarcipán.
Később a kislányom odajött és nekem szegezte a kérdést :
-Apu mi az a Pityke?
Ilyenkor imádom a XXI.-ik századot! Irány a YouTube, és a gyermek máris nézi Pityke kalandjait, majd kicsit később folyamatos - Marcipán sziréna! kiáltásokkal szirénázva eltűnik a szobájába.
Másnap a feleségem felhívta a megadott számot, és utána kicsit szomorúan közölte hogy már többen jelentkeztek a kutyusért, de azért holnap vár minket a hölgy akinél ideiglenesen van a kutyus, szombatig maradhat nála a kutyus, addig kell kiválasztani a megfelelő gazdit. Tehát holnap suli-munka után irány Csepel kutya nézőbe.
Kollégám aki csepeli bíztatott hogy béreljek helikoptert ha időbe kiakarunk érni mert délután ötkor a Kelenföld - Csepel viszonylat az maga a Mission : Impossible. Amúgy is igen pozitívan állt a problémánkhoz:
-
És így tovább.
A következő nap rettentő lassan telt, de végül mindjárt öt óra, fájront, és indulás a partra ... ja bocs Csepelre. Mi mindketten a XI.-kerületben dolgozunk a gyerekek meg Budaörsön járnak suliba, és most a feleségem nyerte meg a gyermekek sofőrje címet mert nekem később kell mennem dolgoznom, Ő meg cserébe előbb végez, szóval Csepel előtt még egy Újbuda-Budaörs-Újbuda kanyart is be kell iktatni. És innentől felgyorsulnak az események:
16:35 Telefon: - A Bence még nincs itt, most hívtam a sulit onnan eljött! Hol lehet ?
16:50 Telefon: - Még mindig sehol ez a gyerek megőrülööök!
17:05 Telefon: - Szia Apa Bence vagyok, képzeld baleset volt a busznál és nem tudott menni ezért jó sokat álltunk. - Na jó de hol vagytok? - Már az autópályán.
17:17 Megjönnek. Jöhet a Belga: "Kocsiba be ablakot le, könyököt ki, kettesbe be... megyünk a lágymányosin 100-al...."
Na itt a bökkenő. Hála a magasságos várostervezőknek a lágymányosi félig zárva max. katonai sebességgel lehet közlekedni 1-2-1. Ezért inkább a Petőfin próbálkozunk, ott se jobb hála a körút lezárásának.
17:30 Már az Allé-nál járunk, hát ezt a távot gyalog oda vissza megjárom ennyi idő alatt.
17:55 Ha erősen tekergetem a nyakam, már talán látom a Petőfi híd elejét.
18:05 Ott a Boráros tér. ( Milyen jó hogy van szemüvegem mert így Budáról is láthatom )
18:15 Soroksári út, sínen vagyunk mint József Attila, innen már sitty-sutty és ott vagyunk. És tényleg pár perc és száguldunk a Szabad kikötő úton.
-Tudod hogy kell menni? - kérdi a nejem.
- Persze, megnéztem a Google-n - válaszolom magabiztosan, meg különben is ismerem csepelt... csak most valahogy nem jut eszembe.
Mert ide kérem galádul mindenféle új utakat építettek az elmúlt tíz évben mióta nem jártam erre.
Tanácsház tér, Csepel Pláza bakker itt kellett volna befordulni! Na majd a következőn.
Majd pár perc -ott kellett volna befoorduulni! nem jobbra! balra ! mondom hogy rossz felé mész! akkor ülj ide te! majd legközelebb te vezetsz! de már megint rossz irányba fordultál nézd már meeg!
után megérkeztünk. Ahogy szállunk ki az autóból nyílik a kapu, és egy kislány megjelenik egy törpe snacival a két gyerek egyből : - Jaj de édes!
A kislány pedig egyből tudja mi járatban vagyunk mert szól : - Ő nem a Zénó! - és beinvitál minket a házba ahol vár minket az ideiglenes gazdi.
A kölcsönös bemutatkozás után, végre teljes élet nagyságban szembe találjuk magunkat ZÉNÓ-val.
Nem tudom ki van jobban megilletődve a kutyus vagy mi.
- Zénó kicsit bizalmatlan, a férfiakat pedig nem nagyon kedveli - tudjuk meg.
Ezután egy kiadós sétával egybekötött beszélgetésbe fogunk, rengeteg információt kapunk Zénóról, a törpe snacikról, és persze nekünk is sok információt kell közölnünk magunkról a körülményekről a terveinkről, és hogy miként képzeljük a közös életünket a kutyussal. Séta közben úgy veszem észre a gyerkőcök csillogó szeméből hogy Zénó igencsak bejött nekik, és Zénó is oldódott egy kicsit velünk szemben, még velem is ismerkedett félretéve aggályait a férfiúi nemmel kapcsolatban. A séta után, még egy kis etetés. Mi a kutyát, a házigazda a mi két éhes gyerekünket ellátmányozza. (Köszi Trixi :-) .
Elbúcsúzunk Zénótól, és az ideiglenestől, aki megígéri hogy hamarosan értesít minket bármilyen döntés is születik a befutó gazdi kilétéről.
Beülünk a kocsiba 20 perc alatt Érden vagyunk, nyoma sincs már a délutáni dugónak. Az úton hazafelé mind a négyen megegyezünk abban hogy nagyon szeretnénk Zénó gazdik lenni, de azért ne éljük magunkat bele teljesen, főleg a gyerekek nehogy a végén nagy legyen a csalódás. Ha esetleg nem mi leszünk a befutók akkor szombaton megyünk az Illatosra és kutya nélkül el sem jövünk! Vezetés közben eszembe jutott hogyha hozzánk kerül Zénó, akkor sűrűn kell kozmetikushoz hordani nehogy úgy járjunk mint az egyik Leslie Nielsen filmben:
- " Elég morcos a kutyája!
- Talán azért mert ez a hátulja!
- Áááá. Már értem miért fogadta annyira vonakodva a kekszet! "
Na de hol van az még hogy azon gondolkozzunk hogy hol találunk kutyakozmetikust.
A következő nap igyekeztem nem folyamatosan arra gondolni hogy vajon mi leszünk-e kiválasztottak vagy sem. De nem igazán ment, megvallom őszintén hogy első látásra beleszerettem azokba a mélybarna szemekbe, és abba a kis szőrmók pofiba amivel Zénó megvan áldva.
11 körül telefon:
- Blablabla Kft. jónapot kívánok! - szólok bele.
- Szia Zénó tulajdonos! - szól bele a nejem.
Hurrráááá! Mi vagyunk a kiválasztottak!
- Szombat délelőtt érkezik Zénó hozzánk.- közli.
Szombat. Irtó messze van. De végül csak eltelik a csütörtök is a péntek is. Kis családom beszerzi a pórázt, a nyakörvet, és várja a szombatot.
Szombat reggel korán kelés rendrakás, villám takarítás, várakozás.
Telefon, késnek, baleset van az úton, dugulnak.
Telefon, itt vannak!
A kapu felé tartva hallom ahogy az utca többi kutyája üdvözli az új jövevényt.
És itt van Őtörpesége Zénó, pórázon tipeg befelé, kicsit félénken tekingetve szét a kertben.
A ház sarkánál egy kicsit megállunk beszélgetni had szokja addig is a környezet, majd bemegyünk a házba kitöltjük az örökbefogadáshoz szükséges papírokat. A kutyus lehetőleg nem mozdul az ideiglenestől ha nem muszáj. Aztán nyakörv csere, feltesszük rá a pórázt, és kikísérjük az ideigleneséket, Zénó persze menne velük, de aztán viszonylag könnyen beletörődik hogy Ő most itt marad. Mi integetünk Ő egy kicsit sírdogál (tényleg kicsit), majd miután kifordultak az utcából beindulunk a házba.
Immár öttagú családként!
És befele menet elkészül az első kép, ami nem jöhetett volna létre az SOS Schauzer - Fajtamentés nélkül!
Nagyon szépen köszönjük Nekik!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.