Sokáig halogattam ennek a történetnek a megírását, bár happy and -el végződött, valahogy nem találtam a történeten fogást. Igaz, sok minden más teendő elvonta a figyelmemet és az időmet, talán ez is rásegített, hogy a lassan 2 hete elhozott Érdi Berniről eddig még nem esett szó.
Orsival, aki Tirolból jött haza Magyarországra, és mentett törpe schnauzerrel szeretett volna visszatérni oda, akkor kezdtünk a levelezésbe, amikor ő még kint volt Osztrákban. Egyik alkalommal felajánlotta, ha itthon lesz végre, akkor kerít rá időt és a saját autójával levisz engem a tatabányai gyepire megnézni Terit, hogy meglássuk a bozont alatt valóban schnauzer lakik-e?
Ki volt tűzve az indulás napja, Orsi meg is jelent, és én a tatabányai címmel együtt egy érdi címet is magammal hoztam.
Egyik örökbe fogadónk, Zénó gazdija hívott nem sokkal előtte, hogy van egy bácsi, akivel Érden futott össze, miközben Zénót sétáltatta. Beszélgetésbe elegyedtek és kiderült, a bácsi elajándékozná a nála lévő 6 hónapos só-bors kanocskát.
Hálás vagyok Orsinak, aki levezette velem Budapest - Tatabánya - Érd - Budapest távolságot, időt és benzint áldozva a kutyusokért, az egyesületért.
Hála neki, Teriről megtudtuk, hogy egy csodaszép fiatal schnauzer szuka, a 6 hónapos kanocskáról pedig kiderült, hogy félős, nem szocializált, sosem volt pórázon, még utcán sem járt.
Hátsó kertből, a garázson keresztül, nyakánál fogva hozta a bácsi, a bozontos kutyust. Este 6 órára voltunk a címen, a sötét és mi, a két idegen nem nyertük el a kutyus bizalmát. Igyekezett ugyan, szimatolt, lapíva közeledett, de aztán visszabújt a gazdi lába mögé. A fotók sem lettek túl jók, amit készítettünk, hogy megmutassam a csoportnak kiről is van szó? A lámpafénybe lett felrakva a lépcsőhöz, de látszott rajta, tanácstalan, bizonytalan, hogy is kell ezen közlekedni?
Sajnos Orsi eleve szukát szeretett volna, mert mindig is szukái voltak... és bár ugyan vacilált, hogy ha kialakul a szimpátia, akkor örökbe fogadhatná ezt a kiskutyát... de sajnos a kanocska a viselkedésével, félénkségével, nem nyerte el Orsi bizalmát.
Hazafelé szomorúan beszélgettünk a nevenincs kis jószágról, akinek rehabra lesz szüksége, ha sikerül neki ideiglenes találnunk.
Gyors körbekérdezés után kiderült, a kutyust tudja fogadni egy kedves ideiglenesünk szerda délután. Ekkor még csak hétfő esete volt, nekem pedig kedden elszállt a netem. Morgolódtam, bosszankodtam, majd úgy döntöttem, nem hagyom tétlenül a napot, kimegyek Érdre Berniért (ahogy magamban elneveztem), itthon megkozmetikázom, felcsinosítom és másnap mehet az ideigleneshez. Nos, ekkor dőlt el Berni sorsa.
A tulajdonos aláírta a lemondó nyilatkozatot, megkaptam az oldási könyvet, elbeszélgettünk a kiskutya eddigi táplálásáról, oltásairól, tartási körülményeiről.
Bernit boxba raktam, ami mellett ott ült az én kis öregem, a 15 éves szintén mentett Grafitom.
Berni az út folyamán nagyon jól viselkedett. Néha nyüszögött csak. Nem nyálzott, nem stresszelt, meglepően jól viselte az utat, pedig előtte autóban sem ült még.
Hazaértem, kicsit hagytam ismerkedni az új környezettel, a kutyámmal, kapott friss vizet, kerti sétát, majd jött a kozmetikázás és fürdetés, hogy azt a terjengő vizeletszagot eltávolítsam róla, mely a bundájából áradt.
Berni teljes meglepettségemre a kozmetikát is rendkívül jól tűrte. Felnőtt kutyákat megszégyenítő türelemmel állt és szépült. :-)
Egyre több kellemes meglepetés ért a kiskutya kapcsán.
Eljött a délután és lányom hazaért az iskolából... szerelem volt első látásra. Majd jött anyukám, aki szintén szemet vetett erre a kedves, bújós, szeretetéhes kiskutyára. Engem sem kellett kétszer kérni, hiszen az én fejemben is megfordult, hogy milyen klassz is lenne, ha Berni maradhatna. Persze hazaért a zordon férjem is, akivel tudtam nem lesz könnyű egyezségre jutnunk, végül komoly árat szabott. Ha Bernit választom, akkor soha többé nem jöhet másik kutya hozzánk ideiglenesbe, ha Berni gazdikereső lesz, akkor még van módom más kutyán is ideiglenesként segíteni.
Tudta hogy feladta a leckét nekem. Melyik ujjamat is harapjam meg? Ott a lányom és az anyukám, (na jó, én is), akit Berni levett a lábáról, és ott van a többi kutyus, akin még segíthetnék.
Aludtunk rá egyet.
Bernit lányom átkeresztelte Neo-nak és érdekes mód erre a névre rögtön hallgatott, míg a Bernire nagyjából a füle botját sem mozdította. Neo tehát, minden körülményt, kitételt és lehetőséget mérlegelve maradt, úgy érzem jó helyen. Itt van neki egy türelmes család, egy idős kutya, aki meg tudja mutatni neki, hogy a póráz jóbarát, hogy az utcán nem kell félni, hogy a simogatás elől nem kell a talajba lapulni, mert senki nem fogja többé büntetni azzal, hogy a nyakánál fogva cipeli őt. Neo nyugodt, kedves kutya, aki még fél az ismeretlentől, de jó úton haladunk a felé, hogy karakán kis fickó váljon belőle.
A napi többszöri sétából imád hazaérni, az utca végén már szaporázza a lépteit, hogy kapun belül legyen. A kertet jobban szereti mint a nyílt utcát, az autóktól már nem annyira fél. Idegen kutyáktól még maga alá vizel az utcán és a macskáktól is lapítva távolodik.
A lakásban kifejezetten biztonságban érzi magát az öreglány (Grafit) és családunk körében.
Az első napokban nem evett és nem ivott, és a fülét is rázta. Eléggé megviselte a környezet változás, hirtelen kitárult neki a világ és ezt nehezen dolgozta fel. A fülére cseppeket kapott, a fejrázás megszűnt, a stresszoldásra pedig enzim pótlást kapott, hogy oldottabb legyen és táplálkozni is legyen kedve.
Én teljes szívemből szurkolok neki!
Neo mára már kedvesen jelzi, ha szeretetre vágyik, odajön, gyengéden megérint, ránk teszi a mancsát és vár.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.