Mint tudjátok, mi is kevesen vagyunk, így mindig örülünk, ha valaki úgy dönt, hogy csatlakozik hozzánk, hogy segítsen a snaciknak. Viki az egyik új tagunk, aki Sacival foglalkozott, és erről írt egy kis beszámolót. Reméljük ez is segít abban, hogy mások is bátran és szívesen csatlakozzanak a fajtamentéshez, támogassák a munkánkat és ezáltal a snacikat.
Olvassátok szeretettel:
"Saci
Előzmények: Idestova másfél éve vagyunk a párommal szerető
„szülei” egy óriás schnauzer kannak, Mephistonak. Előtte egy befogadott
boxerünk volt, de sajnos betegség miatt elvesztettük. Nekem korábban nem volt
kapcsolatom schnauzerrel, viszont a párom családjában volt már két óriás és egy
törpe is. Mephiston keresztül viszont megismertem és nagyon megszerettem ezt a
fajtát, mind külsőleg, mind belsőleg. Bár tudom, hogy ha muszáj, tudnak erősek
lenni, de – lehet, hogy ez nagyon naivan hangzik – én látom bennük a szeretetre
vágyó, óriás szívvel rendelkező, bújós drágaságot.
A Facebook-on találtam rá az SOS Schnauzer fajtamentő
csoportra. Megesett a szívem Aramiszon, és arra gondoltunk, hogy ideiglenes
befogadóként magunkhoz vesszük. Sajnos a körülmények (meg a szomszédok) nem
engedték, de ha már kapcsolatba kerültünk, segíteni akartam, jelentkeztem
tagnak, felajánlva a segítséget, amiben tudok.
Aztán egyszer csak megláttam, hogy Sacinak segítség kell.
Mivel kutyakozmetikusként is dolgozom, és Saci nagyon elhanyagoltnak tűnt a
képen, rögtön írtam a többieknek, hogy vállalom a kozmetikázását.
Saci Szegedről való. Sajnos a családja a devizahitelesek
szomorú sorsára jutott, és lakótelepi lakásba kellett költözniük. Oda viszont
egy óriást nem vihettek magukkal.
A családdal történt egyeztetés után kiderült, hogy fel
tudják hozni Pest közelébe, pontosabban Maglódra, ahonnan én nem messze lakok,
így én könnyen át tudom venni, kozmetikázni.
Reggel már kicsit idegesen ébredtem: vártam, hogy milyen
lesz, hogy tudok vele bánni. Mivel a családdal reggelt beszéltünk, 10 körül már
idegeskedni kezdtem. Hívtam őket, és kiderült, hogy fél 12 előtt nem érnek fel.
Telt az idő, és egyszer csak végre rám csörögtek: itt vannak.
Amikor mentem a parkoló felé megláttam a szőrös mackót.
Télen Mefinek is hosszú szőre volt, de elsőre én nem nagyon láttam Saciban a
schnauzert. A találkozás zökkenőmentes volt, Saci érdeklődött, szaglászott,
nyugodt volt. A család elbúcsúzott tőle, megsimogatták, megszeretgették, nekem
meg jó volt, hogy napszemüveg volt rajtam, így nem látszott, mennyire meghatott
engem is. Elintéztük a papírmunkát, aztán bekerült Saci az autóba és
elindultunk hozzánk.
A kocsiban nagyon nyugodt volt, de melege volt… Mikor
hozzánk értünk az én két kutyám Mefi és Fidel (bichon havanese), akik
mindketten fiúk érdeklődve nézték a hatalmas szőrtömeget. Mefi nem látta meg
benne a fajtatársat, inkább elhúzódott. Saci ment volna, szaglászott, ivott és
végezte a dolgát, addig Mefi egyre távolabb ült, és onnan szemlélte. Fidel már
bátrabb volt, egy kicsit meg is ugatta, de Saci inkább elhúzódott tőle.
A kozmetikázás alatt nagyon jóban lettünk. Lassan lekerült
róla a hatalmas bunda, és egy picit ugyan sovány, de nagyon szép, arányos
schnauzer lány lett belőle. Tetszett neki a foglalkozás, bújt, vágyott a
simogatásra, a fésülésre, minden kis foglalkozás jól esett neki, és mindet meg
is hálálta. Nyugodtan, mindenféle ellenkezés, odakapás nélkül tűrte, a nem
megszokott tevékenységet.
Kicsit szorosra sikerült a menetrend, mert hát volt mit Sacin
nyírni, későn is érkezett, de várta a menhely, így négyig Siófokra kellett
érnünk.
Mikor a nyírással készen lettünk, kiengedtem a teraszunkra,
hogy a szőrt és magamat is összeszedjem. Nem akartam magára hagyni, így én is
kiléptem vele. Milyen jól tettem: félelemérzet nélkül indult neki a kicsivel
több, mint 3 méteres magasságnak, hogy Ő most leugrik innen. Még időben nyúltam
utána. Rájöttem nem jó ötlet a terasz, inkább segít nekem rendet rakni….
Elkészültünk, kapott egy nyakörvet és pórázt, aztán ismét
autó. Mielőtt kimentünk megpróbálkoztam a barátkoztatással. Most már Mefi nem
húzódott el, sőt! Most már érdekelte, barátkoztak volna :)
A kapun kívül azonban Saci megint rám hozta a frászt:
kihúzta a fejét a nyakörvből és uccu neki az utcának. 20 perc kergetőzés után
Mefi-t bevetve sikerült visszaédesgetnem és megfogni. Egyből került is az
autóba és irány Siófok.
Az utat jól tűrte. Szépen elhelyezkedett, árnyékba tette a
fejét és Siófokig fel sem ült.
Mikor a menhelyre értünk nyugodtan és barátságosan fordult
mindenkihez. Sajnáltam otthagyni.
A szívem szakadt meg érte, és ha lehetőségem adódott volna,
nem hagyom ott. Tudom, hogy jó kezekben hagytam, de mikor kimentem az autóhoz
hogy lefotózzam, úgy nézett utánam, hogy összeszorult a szívem.
Nagyon jó érzés volt segíteni, és még jobb olvasni a
híreket, hogy Hubával együtt jó helyre, Németországba költözik. Csupa jót és
szépet kívánok neki és leendő gazdájának."
Köszönjük Vikinek az élménybeszámolót, és reméljük mások is jönnek még utána :)
SOS Schnauzer Team