2014. szeptember 30., kedd

Bojt keresgél

Helló Skacok!

Itt mindenki kedvence, Bojt. :) 






Csak beugrottam, hogy elmeséljem nektek, hogy tegnap szuper jó napom volt. Eljött hozzánk egy Bojt gazdi-jelölt. Gyorsan összebarátkoztunk, annyira, hogy még sétálni is elmentünk egyet. Judit mami csinált pár fotót, hogy megmutassuk nektek, milyen jól sikerült a találkozó. 
Na ez nem meglepő, mire is lehetne számítani egy Bojtnál?! :)




De azért azt is elmesélem, hogy bizony volt olyan, aki jelentkezett, hogy lenne Bojt gazdi, és jónak is ítélték a lányok, aztán meg nem is hívta Juditot, hogy mikor jön ismerkedni hozzám. Ezen nagyon elszomorodtam. :( Nem is értem, miért mondta akkor, hogy Bojtot szeretne, ha meg nem is. Mások meg csak kerti Bojtot akartak. Imádom a kerteket, és nagyokat futkorászni, de azért szeretnék sok időt tölteni a gazdival is, közös programokat, sétákat és csavargásokat, vagy együtt nassolgatni a tévé előtt télen a jó meleg szobában. :P Jön a hideg, muszáj előrelátónak lenni. :) És hát úgy is én leszek a főnök. ;) 







Na de a tegnapi nap kárpótolt. Sőőőőt, azt is monda gazdi-jelölt, hogy szombaton már kutyaiskolába is mehetnénk. Húúúú, de jó lenne. Bármi is az a kutyaiskola. :)
Most még várnom kell, mert Judit mami azt mondta gazdi-jelöltnek, hogy aludjon rá egyet, hogy tényleg szeretne-e örökbe fogadni. Ezt persze megint nem értem. Miért kell erre aludni? Ha Bojtot akar, akkor Bojtot akar. Punktum. :) De azt mondják a lányok, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Aki kutyát akar örökbe fogadni (akár Bojtot, akár másik snacit), annak nyugodtan át kell gondolnia ezt a döntését, hogy jól döntsön, hiszen ez egy életre szóló döntés, és bár nagyon szeretnek, nem szeretnék, ha két hét múlva visszacuccolnék Judithoz.
Szóval most várok egy kicsit, hogy mi lesz, és mikor költözhetek, és különben is. :D
Addig is szép napot mindenkinek!

Puszi és pacsi nektek:
Bojt

2014. augusztus 1., péntek

Miért pont schnauzert fogadjunk örökbe?

Csillagok háborúja-rajongóknak különösen megfontolásra ajánlott a schnauzertartás:

Aranyos szőrmók pofija van, mint az Ewok bolygó lakóinak.
Öntudatosak, öntörvényűek, és remek problémamegoldók, mint R2D2.
Többet tanítanak, mint egy jedi mester. Egészségessé tesznek azzal, hogy megmozgatnak, és felvidámítják az emberek szívét.
(Nálunk gyakori becenév a gyöngyvirág, stb. mellett a Pindi mester… :D)

 

Egy rövid nyaralásra mégiscsak eljutottunk idén is, persze kutyástól. Pindus egy igazi rocker! Koncertek voltak a környéken, sokféle stílusban, és a kis ezüst mindig de mindig ott kötött ki, ahol Oasis, Foo Fighters, Nirvana, Pearl Jam szólt. Szemmel láthatóan élvezte a programot! Még kutyátlan vadidegeneknek is feltűnt, milyen lelkesen topog. Szó sem lehetett arról, hogy a koncert vége előtt eljöjjünk! Okos és jó kislány, de mindig odébb ugrándozott zenehallgatás alatt, ha felvettem volna. A bicebóca mellső lába miatt sajnos nem tud sokat gyalogolni, úgyhogy hordozással oldjuk meg, hogy a picike ne maradjon ki semmiből. Utazni imád, autózni is. Ha nem a saját lábán sétál, érdeklődve tekintget lefelé. Irmi kutyusunkra ráacsargott egy idegen eb, Pindus a magasból is megvédte a barátnőjét néhány határozott, csengő ugatással. :)
 
Vicces volt az ismeretlen érdeklődők feje, amikor elmondtam, Pinduri Alíz több, mint 13 éves volt, amikor befogadtuk tőletek, és lassan másfél éve lesz nálunk. Remekül beilleszkedett a családba, érti a helyzeteket, és cuki! :) Megpróbálkozom holnap (azaz ma) a fényképküldéssel, remélem, sikerül!


Minden jót Nektek, szép nyarat!
Brigi

2014. június 19., csütörtök

Egy nyugodt sarkot, és egy kis szeretetet keresünk Surinak, a 14 éves törpének

Akik figyelemmel kísérik munkánkat, már találkozhattak a Suriról szóló bejegyzésekkel, hirdetésekkel. 
Suri kb. 2-3 hete került egyesületünk gondozásába, 14 évesen.  Abban a korban, amikor igen kevés esélye van egy kutyának arra, hogy örökbe fogadják, de megpróbáljuk ismét a lehetetlent. Talán emlékeztek még Arnoldra és Pindire, akik 13 évesen kerültek hozzánk, és mind a ketten boldog gazdis kutyák lettek. Most ezt szeretnénk Surinak is megadni.




Hogy kis Suri és mit lehet tudni róla? 

Suri 14 év körüli, fekete-ezüst színű, ivaros, törpe schnauzer kan kutya, akinek eddig sem volt jó élete. Egy vidéki menhely vette át sérülten egy gyepiről, de sajnos ott sem tudtak vele megfelelően foglalkozni. Sorozatos combcsont-töréssel megműtötték, implantátum van a bal hátsó lábában, amit nem is nagyon használ. Fülei betegek, melynek kezelését a kozmetikázást követően azonnal elkezdtük. 

A kis öreg története sok mindenkit meghatott, így egy nagyobb összegű támogatás jött össze neki,  melyből egyből el is vittük dokihoz, ahol nem csak megvizsgálták és oltást kapott, de teljes vérképet is csináltattunk neki, illetve megröntgenezték. 
A vérképe rendben, pár érték kicsit eltér, de egyik sem vészes szerencsére. A hallása már nem túl jó, alig hall. Látni lát, és 2 db foggal rendelkezik. És dundika, nem is kicsit!
Megröntgenezték a lábát is, sajnos használni már nem igazán fogja tudni, egy kis gyógytorna vagy úsztatás biztos sokat segítene, de ő már csak három lábon ugráló törpike lesz. 


Szeretnénk Surinak egy gazdit, egy családot találni, akár véglegeset, akár csak befogadót.  


Egy olyan családot, ahol szépen öregesen elfontoskodhat, intézkedhet. Surika egyszerű, kedves, önálló kis snaci. Mindenkit szeret, mindenhol jól érzi magát.

Tudjuk, hogy mindenki fiatal, egészséges, aktív kutyát szeretne, öreg, kopott, nem kell. De ennek a kis apónak ez jutott, most 14 évesen jött el az ideje, hogy végre ő is szerető családot, otthont találjon.
Öreg kutyát örökbe fogadni nem egyszerű, tudjuk. Hisz az öreg kutya nem jól lát, nem jól hall, nem szép, nem hasznos, nem fürge... És mindenki hosszú éveket szeretne kedvencével tölteni. Miért vállalná már csak a pár hónapos fájdalmas búcsúzást? Nincs erre válaszunk, hisz igen, Surika már csak nagyon rövid ideig lesz köztünk. Pár hónap, vagy 1-2 év, nem tudni.. De mi akkor is megpróbálkozunk ezzel, mert mi hisszük, hogy eljön az a pillanat, amikor Surika végre elmondhatja, hogy van Gazdija! Neki, az öregnek, a fogatlannak, a büdinek, Neki, akinek talán sosem volt, végre van SAJÁT Gazdija, ha csak rövid időre is, de SAJÁT és ÖRÖK! És Gazdi is elmondhatja majd, hogy van egy Surija, egy lassú, egy három lábú, egy süket, de egy SAJÁT SURIJA, akinek ez a rövid gazdis lét lesz AZ EGÉSZ ÉLETE.




Mivel Surinak a 2-3 hét alatt nem találtunk befogadót, ezért tegnaptól (2014.06.18.) kénytelenek vagyunk panzióztatni, amíg új otthonra nem lel valakinél.

Nem hisszük el, hogy senkinek nem akad meg a szeme ezen a kis öreg snacikán. Sőt, hisszük, hogy sokatok szive megdobbant a szemei láttán, és csupán a költségek tartanak vissza, hisz mindenki tudja, hogy egy idős kutyánal emelkednek az állatorvosi kiadások.
De az nem lehet, hogy a fránya anyagiak miatt ne tudja Suri nyugalomban, szeretetben, méltón befejezni a kis életét. Mi ezt nem engedjük.

Ezért egyesületünk vállalja Suri összes kiadását, élete végéig, cserébe csupán egy nyugdíjas kosarat kérünk, egy befogadót, aki szeretgeti, simogatja, gondozza kicsi Surinkat. Egy kis sarok, egy kis kosárkával, és egy kis felesleges szeretet, ennyit kérünk kicsi háromlábon ugráló, kicsit vaksi, süketecske, Suriapónak!

 Ha TE megadnád neki ezt, kérjük ne habozz, jelentkezz nálunk: schnauzermentok@gmail.com

 

Petfest

Ismét megrendezésre került az Állatvédőrség és a DirtyworldTV közös szervezésében a Petfest, immár második alkalommal. A helyszín ezúttal is a Városliget volt, de a tavalyitól eltérően most a Petőfi Csarnok mögötti napozóréten került megtartásra a két napos kisállat fesztivál, 2014. június 14-15-én.

Az autó matricák fogytak a legjobban

A két nap alatt számos családi program volt, rengeteg kisállattal, főleg kutyussal lehetett találkozni, ismerkedni, sőt örökbe fogadni. De voltak görények, patkányok, bárány, róka, stb. is :)
Szombaton volt a Kutya- és kisállat ölelő Guinnes rekordkísérlet, ami a legnagyobb figyelmet kapta, de volt Görényolimpia, Cerberos engedelmességi bemutató, Flyball bemutató, szépségverseny mentett és keverék kutyusoknak, Dog disc bemutató, hastáncosok, koncertek, több állatvédő és fajtamentő szervezet volt kint (pl: Rex, Noé, Vizslamentés, Argentin Dog mentés, Csivavások, Westiesek), és persze mi is.

Marcipán a mentett kutya szépségversenyen Gyöngyivel


Sajnos a látogatók száma elmaradt várakozásainktól, de így is sikeres hétvégét tudhatunk magunk mögött. Megismerhettük több támogatónkat személyesen is, akik kilátogattak hozzánk saját snacijukkal, voltak már visszatérő ismerősök is, de örökbe adott kutyánk, Buksi is meglátogatott minket a gazdikkal. 

Buksi a gazdikkal
Buksi szuperül viselkedett, egy kedves, barátságos, kiegyensúlyozott kutya, akiről sugárzik a boldogság. Nagyon szépen közlekedik póráz nélkül, szót fogad és figyel a gazdikra. Meg is lett a jutalma, labdát kapott ajándékba :) 

Voltak kicsik és nagyok, mind kutyából, mind emberből :) 


Vasárnap kint volt velünk a tavaly örökbe adott Zénó kutyánk, és a náluk ideigleneskedő Marcipán. Zénó nagyon jól érezte magát és jól viselkedett a sok ember és kutya között, de Marcipánnak még teljesen új volt ez a közeg. Be nem állt a szája, veszekedett mindennel és mindenkivel, közel 5 óra kellett hozzá, hogy kidőljön. Itt is látszott, hogy szegénnyel senki nem foglalkozott korábban, minden új neki,  mindenkitől meg kell védenie magát. Rehabilitációja folytatódik, még hosszú út áll előtte.. 


Összességében jó hétvégénk volt, sokan meglátogattak minket, érdeklődtek örökbe fogadással kapcsolatosan, ideiglenes befogadásról, voltak akik csak kutyázni jöttek, de fiatal koruk ellenére már tudják, hogy snacit szeretnének.:) Reméljük még találkozunk velük a jövőben is! 
A kivitt schnauzeres tárgyak (autó matrica, bögre, ékszerek, szalvétatartó, snacis bankjegy, süti forma, stb.) segítségével, közel 17.000 Ft adományt sikerült összegyűjtenünk, aminek nagyon örülünk, és persze, amit a snacikra fordítunk.

Aki idén nem volt, jövőre ne hagyja ki! Jó családi és kutyás program mindenkinek kortól és nemtől függetlenül. 

Ami már biztos, ahol legközelebb találkozhattok velünk:  

Állatvédelmi nap 
Dunaharaszti, 2014. augusztus 9. szombat 10.00 órától

Országos Kisállat- és Növényvásár
Budapest XIV. Petőfi Csarnok, 2014. október 18-19. szombat-vasárnap 10.00 órától

Köszönjük ezúton is mindenkinek, aki kilátogatott hozzánk a hétvégén. Aki nem, annak a fényképek maradnak :) 


2014. március 6., csütörtök

Lotti levele

Levelet kaptunk :)  
Ezt most szeretnénk veletek is megosztani, mert ilyen sorokat mindig jó olvasni! :) 

"Sziasztok! Ma látogatóban voltam pótanyunál, aki megmentett, közösen több csajszival a sittről. Örültem ám neki …de gazdi mamim nem árulta el, hogy megint macerálni fognak. Hagytam hagy örüljenek és annyira hagytam magam, hogy mindenki meglepődött, (még én is), csak az a fránya hajszárító ne lenne, de hát nem mehettem ki csurom vizesen. Na szóval…nagyon jól érzem magam az új családomban. Főleg a gazdi mamimat imádom, de a gazdi papit is nagyon szeretem. Nagyon ritkán maradok egyedül, ezt nem kedvelem, hangot is adok hozzá, de rájöttem, hogy előbb- utóbb visszajönnek. Ilyenkor mindig felmászok az asztalra, ami lehetetlennek tűnik, de megoldom. Rengeteget sétálunk, sok rajongóm is van ám. Végre itt a jó idő, így már megvolt az első horgász kalandom is. Jól viselkedtem, így sokat leszek majd a szabadban. Nyáron rengeteg kaland vár rám.
Üdvözletem és sok mancsost a snaci rajongóknak ! Nagyon köszönöm hogy segítettetek!!!! Lotti... alias Lolka az ex szarvasi."



Elmondhatjuk tehát, hogy Lotti véglegesíti státuszát - már csak az ivartalanítás van hátra - ideiglenes befogadóinál, ahol nagyon jól érzi magát! Mint a képeken is látszik, Bea (a pótanyu), igen csinos kislányt farag mindig belőle

Köszönjük mindegyikőjüknek a befogadást, a törődést, amit ennek a két törpének nyújtottak eddig és nyújtanak most is.


Ezért érdemes ideiglenes befogadónak jelentkezni, ha valaki törpe (vagy bármelyik más méretű) snaci örökbefogadásán gondolkozik! 
Lehet jelentkezni bátran! :) Mi örülnénk neki!

2013. december 19., csütörtök

Pindi új élete :)

Ismét egy  beszámolót kaptunk, ezúttal Brigitől, aki Pindi ideiglenese, majd végleges gazdija lett az idén:) Ilyen, amikor egy 13 éves kutya új életet kezd :D

"A hőség idején Pindi a lehető legnagyobb testfelülettel igyekezett érintkezni a viszonylag hűvös kővel, még a bársonyos fülét is rásimította. Nagyobb fülecskéje van, mint egy átlagos snacinak, de ettől különösen bájos, és a hűsölésnél praktikus is… :)



Még ideiglenes befogadó koromban azon izgultam: hogyan oldom meg, ha vidéki helyszínekre vezényel a főnököm? Felesleges volt minden aggodalom. Pinduri Aliz imád utazni, csak ahhoz ragaszkodik, hogy egyedül ugorjon be az autóba. :) Fegyelmezetten, szépen fekszik a két ülés között, ott elszundikál. Ha megállunk pihenni, gyorsan elintézi az ügyeit, érdeklődve szimatol, kínálom vízzel, de út közben éppen csak lefetyel. Megérkezéskor mindent feltérképez, módszeresen és alaposan. Felvillanyozzák az új élmények! Ismeretlenek is dicsérik, mert lelkes és szófogadó egyszerre. Alapvetően félénk, visszahúzódó lányka, de ezt kompenzálja másik kutyusunk túláradó barátságossága. 




Ilyenkor munka után séta vagy kirándulás a programom a kutyákkal, a nagycenki kastély kertje a lovardával nagy kedvence volt az ebeknek. Pindi szemrehányóan „sípolt”, amikor eljöttünk, pedig alaposan bejártuk a területet. :D Úgyhogy megörökítettük a legkülönbözőbb helyszíneken elmélyülten szagláló Pindurkát.


 Az egyik legkedvesebb szokása, hogy megnyugtatja a vihartól meg az orkán erejű széltől rettegő agárkánkat. Szegénynek próbáltunk már adni SOS bonbont, homeopata szert, enyhe nyugtatót, de remegett egész testében, még hozzánk bújva is. Pindurka Alíz odaballagott hozzá, pár percre rá már ketten ültek egy kosárban, majd a dörgés, villámlás közepette békésen aludtak egymás mellett. Hitetlenkedve néztük, milyen egyszerűen megoldotta a barátságuk ezt is. Agárka pedig azzal segít a félénk Pindurinak, hogy „példát mutat” nyugalomból, nyitottságból, hogy nem kell rettegni más kutyáktól, hogy barátságos emberektől sok simogatás begyűjthető. :)


Az összeszoktatás a kezdet kezdetén nem volt egyszerű, először külön-külön kellett őket etetni. Ha elmentem otthonról, elkülönítve hagytam őket, más-más helyiségben. Emlékszem, az első pár napban már az öröm volt, hogy kikerülték egymást. Nagyon megérte a pár hét figyelem, a konfliktusok elsimítása, a házirend összecsiszolása. Két kutyával nincs dupla gond, de az öröm több mint a duplája! Inkább a sokszorosa… 



Kedves schnauzerkedvelők! Drukkoljatok kérlek ennek a só-bors csöppségnek, gondoljatok ránk! Holnap megyünk kivizsgálásra. 

Ez a kiskutya idősen, elgyötörten került a családunkba. Az egyik legszebb kaland az életünkben, nagyon-nagyon megszerettük. Egy kis hős, aki több, mint 13 évesen új családban új életet kezdett. Reméljük, hogy minél tovább lehet velünk… Gondoljatok rá holnap délután!

Brigi"

2013. december 17., kedd

Bodza Bogi első éve :)

Gyorsan telik az idő, és ezt mi sem mutatja jobban, mint egy tegnap kapott levél, amit Marika és Péter küldött nekünk. A főszereplője pedig Bogi, aki már 1 éve, hogy hozzájuk került. Akkor még csak ideiglenesbe, de már akkor is tudni lehetett, hogy valószínűleg nem kell neki új otthont keresni.

"Gondoltuk írunk Bogiról, hiszen pont ma egy éve van már nálunk.
Hogy repül az idő és mennyi minden történt vele.
Bodzából Boglárka- Bogi lett.
Péterrel nagyon jól megvan, csüng rajta, mindig a nyomába van.
Bár velem összerúgta a port, mikor ide került, de most már elfogad, ha nincs gazdi, jól jöhet még a gazda asszony is időnként, törleszkedik, bújik hozzám is.
„Nem egy öleb” mondták a régi gazdik - most már az lett, szeret ölbe lenni, főleg, ha kint ülhet a gazdi ölében az erkélyen.
Nagyon-nagyon fáncsi, mindenhol ott az orrocskája, ha kinyitunk egy szekrényajtót már kuksizik be, folyton nézi, mit csinálunk.
Sétánál is állandóan jár, a fejecskéje nézi az elsuhanó autót, a mellettünk elmenő embereket, ha teheti, oda megy megszagolni őket.
Nem igazán szeretett játszani, de kifogtunk rajta, mert kapott olyan labdát, amibe nasit lehet tenni, és ha görgeti, kipotyog belőle a nasi és élvezi, hogy tömheti a hasijába.
Egyébként mindent szeret almát, banánt, mandarint, húslevest zöldségekkel, barnarizzsel, vagy zabpehellyel, marha szívet- tüdőt, csak a hasi legyen tele. Megeszi a tápot is, de akkor leül elé és nézi elgondolkodva egy darabig, és mintha arra a következtetésre jutna, hogy ha nincs más, akkor hát ez is jó beletörődéssel neki áll enni.
Sétákon kívül esténként van a játékra is idő, amikor leülünk hozzá és csak vele játszunk. Rongyot ráz, a gazdival húzd meg ereszd meg-et játszanak egy ronggyal, morogva időnként jól meg rázza, ha nem sikerül elhúznia a gazditól, rágicsálja a gazdik kezét finoman.
Eldugdosott nasikat keres, közben bökdös, túr-fúr az orrocskájával, simogat, a mancsával úgy kunyerál még nasit.
Van kabátja, az esőkabátot még csak- csak elviseli, de a téli feladása már nehéz, elbújik, úgy kell kergetni a lakásba, de ha már feladtuk rá elviseli.
Járt kutya suliba is, de amiért mentünk, abban nem sokat változott.
Lány kutyákat nem szereti, oda kap nekik, de rafinált, mert közel engedi őket és akkor a gyanútlan kutyusnak oda kap, nem úgy hogy megsérüljön, a másik kutya csak úgy megbúbolja.
Megsimogatni sem simogathatja meg akármikor akárki, előfordul, hogy valaki megsimogatja, de másnap már megfogja a kezét az illetőnek, hogy most ma nem lehet simogatni.
Az ismerős kutyások már megszokták a hepijeit, rigolyáit, hogy megválogatja, melyik kutyával ismerkedik, és van, mikor lehet simogatni de, van, amikor nem.
Sajnos kemény diétára van fogva a lipáz szintje miatt, szerencsére így nem súlyosbodott az állapota.
A térdkalács ficam miatt nem ugrabugrálhat, nem lépcsőzhet, de élvezi, hogy kézbe hozzuk fel a lépcsőn, már szinte ugrik a kezünkbe.
A szépítkezésért nincs oda főként, ha a pofiját, szakállát fésüljük, tátog, fintorog, neki jó kócosan is jelszóval.
Amikor kész vagyunk, jól megrázza magát, kéjesen vigyorog, hogy na, úgyis kócos vagyok.
Ha itthon hagyjuk egyedül azt nagy nehezen viseli el,ha hazajöttünk halkan nyüsszög, bújik, hol voltatok ilyen soká nagyon hiányoztatok, és közben szimatol, nekem mit hoztatok.
Rigolyás időnként egy hárpia de a Mi kutyusunk.:D
 
Akik figyelemmel kísérnek minket, tudják ki Bogi. Akik nem, nekik megmutatjuk:



Köszönjük szépen a levelet! Öröm ilyet olvasni! :D
Örülünk, hogy Bogi megtalálta az ő új otthonát és családját, és már 1 éve boldogan él :)

Reméljük mások is kedvet kapnak az ideiglenes és/vagy a végleges örökbefogadáshoz ezáltal is. 



Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More